Katonaállítási lajstrom az 1852. évből az Igali járásban (Somogyjád)

Katonaállítási lajstrom az 1852. évből az Igali járásban (Somogyjád)

Katonaállítási lajstrom az 1852. évből az Igali járásban (Somogyjád)

 

Sorshúzás alá eső személyek        
  Név Lakhely Születési év Foglalkozás Testalkat Jegyzet
1 Furián József Jád 14. 1831 zsellér derék x
2 Reibinger ? Jád 6. 1831 zsellér derék  
3 Juhász Mihály Jád 3. 1829 takács derék  
4 Androsovics János Jád 25. 1828 zsellér derék egyes fiú
5 Gáncs Imre Jád 10. 1828 zsellér derék családfentartó
6 Borbély József Jád 2. 1827 takács alacsony családfő

 

Összeírás:        
  Név Lakhely Születési év Foglalkozás Testalkat Jegyzet
1 Bók József Jád 75. 1831 polgár közép egyetlen fiú
2 Kőmíves Sándor Osztopán 1831 cseléd alacsony családfő
3 Varjú Ferenc Jád 17. 1831 polgár alacsony x
4 Györék Ferenc Jád 37. 1830 polgár magas  
5 Varga Sámuel Jád 22. 1830 polgár közép egyetlen fiú
6 Varga Sámuel Jád 51. 1830 polgár magas egyetlen vő
7 Kovács Sándor Jád 53. 1830 polgár igen kicsi  
8 Egyed Péter Jád 29. 1829 polgár magas egyetlen fiú
9 Tar József (?) Csepel 1829 szolga közép  
10 Járfás Sámuel Jád 95. 1829 polgár magas  
11 Boros Sándor Jád 26. 1829 polgár közép  
12 Egyed József Jád 7. 1829 polgár magas  
13 Varga Ferenc Jád 81. 1829 polgár közép családfő
14 Varjú János Jád 63. 1829 polgár magas egyetlen  vő
15 Kürtösi János Jád 87. 1828 polgár magas családfő
16 Györék József Jád 51. 1828 polgár magas egyetlen vő
17 Fábos József Jád 70. 1828 polgár magas családfentartó
18 Sámson János Jád 13. 1828 polgár közép  
19 Borbás Ferenc Jád 69. 1828 polgár közép  
20 Györék József Jád 50. 1827 polgár magas egyetlen fiú
21 Varjú Ferenc Jád 99. 1827 polgár magas egyetlen fiú
22 Varjú Péter Jád 103. 1826 polgár magas családfő
23 Márton István Jád 33. 1826 polgár magas egyetlen fiú
24 Bognár Ferenc Jád 70. 1830 polgár magas családfentartó
25 Varjú András Jád 17. 1826 polgár alacsony  
26 Bata József Jád 80. 1826 polgár alacsony  
27 Krausz Sándor Jád 71. 1826 kereskedő közép családfentartó
28 Patczai Ferenc Jád 58. 1826 polgár alacsony  
29 Györék Péter Jád 46. 1826 szolga magas  
30 Tóth János Jád 2. 1825 polgár közép egyetlen fiú
31 Varga József Jád 35. 1825 polgár közép  
32 Egyed Kovács János Jád 30. 1825 polgár közép családfő
33 Horváth János Jád 109. 1825 polgár közép  
34 Németh Vendel Jád 14. 1825 polgár magas egyetlen fiú
35 Futó Ferenc Jád 79. 1831 polgár magas családfő

 

Sorshúzással felmentettek:        
  Név Lakhely Születési év Foglalkozás Testalkat Jegyzet
1 Androsovics János   1828 zsellér derék egyes fiú
2 Gáncs Imre   1828 zsellér derék családfentartó
3 Borbély József   1828 Takács alacsony családfentartó

 

Életkor szerint        
  Név Lakhely Születési év Foglalkozás Testalkat Jegyzet
1 Varjú Ferenc Jád 17. 1831 polgár alacsony  
2 Kovács Sándor Jád 55. 1830 polgár igen kicsi  
3 Tar József   1829 szolga közép  
4 Járfás Sámuel Jád 95. 1829 polgár izmos magas  
5 Boros Sándor Jád 26. 1829 polgár közép  
6 Egyed József Jád 7. 1829 polgár magas  
7 Sámson János Jád 13. 1828 polgár közép  
8 Borbás Ferenc Jád 63. 1828 polgár közép  
9 Varjú Andor Jád 17. 1826 polgár alacsony görbe lábú
10 Patczai Ferenc Jád 58. 1826 polgár alacsony  
11 Györék Péter Jád 46. 1820 szolga magas  
Remény Gyógyszertár Somogyjád (1927-)

Remény Gyógyszertár Somogyjád (1927-)

Remény Gyógyszertár Somogyjád (1927-)

1927-ben Glós Ottó gyógyszerész alapította gyógyszertárat Somogyjádon és 1937-ben bekövetkezett haláláig vezette. Felesége, mint a személyes üzleti jog haszonélvezője tovább üzemeltette a gyógyszertárat okleveles gyógyszerészek alkalmazásával.

Okleveles gyógyszerészek: Bottyán Borbála, Swebler Mátyás, Weiss Béla és Blum Sándor.

1947-ben Weidinger Istvánné (szül. Baksay Klára) vette bérbe a gyógyszertárat az államosításig.

1996-ig az új Lenin (ma Fő) utcai gyógyszertár átadásáig működött a gyógyszertár ebben az épületben.

2007. decemberében emlékünnepséget tartottak a gyógyszertár alapításának 80. évfordulójának alkalmából, melynek során emléktáblát avattak az alapítás emlékére.

"A megemlékezésen részt vett Dr. Szigetvári Sándorné, Glós Ottó leánya. Tokaji Lajos alpolgármester ünnepi köszöntőjét hallgathatták meg a résztvevők, majd Sudár János és Kovács Szilvia áldást mondott, az általános iskola tanulói pedig műsort adtak Molnárné Egri Júlia felkészítésében. A megemlékezés koszorúját Lőrinczné Kiss Ilona polgármester és Birkás Béla képviselő helyezte el."

1. Jádi Újság (XVII. évfolyam 103. szám 2008/1. január-február)

 

Csoportkép az 1950-es évekből

Csoportkép az 1950-es évekből

Csoportkép az 1950-es évekből

44.jpgHátsó sor: Fábos Ferenc, Pál Lajos, Biró Károly, Berta Árpád és Kovács Szabó József

Első sor: Kovács Szabó Józsefné (Bognár Etelka), Boros Pálné (Márkus Irén), Fábos Jolán, Györék Margit, Nétling Józsefné (Varjú Erzsébet), Varjú Margit és Járfás Margit

Forrás: Fábos Jolán

Osztálykép az 1948/1949-es tanévből.

Osztálykép az 1948/1949-es tanévből.

Osztálykép az 1948/1949-es tanévből.

img_20151101_00092.jpgÁlló sor: ...Kristóf J. ,Orsós (Orosházi) G. , Sleinicz L. , Nagy ? , Magyar L. , ..Vass János, Mihajlovics J. , Tarró L. ,,.. Strohmayer I.

Középső sor( balról): ..Bók X, ..Bata i. , Tapolcai R., dr Iványiné (nevelő), Bugala Erzsébet (nevelő), ...Fényes Zs.,...

Alsó sor: .....Igaz Gy., Huszti J., Dömötör S., Kincses Gy....

Osztálykép az 1950-es évekből.

Osztálykép az 1950-es évekből.

Osztálykép az 1950-es évekből.

img_20151101_0096.jpgÁlló sor: Sánta Mária, Varjú Irén, Szilágyi Julianna, Borbás Erzsébet, Kádár Istvánné (tanítónő), Turós Rózsa, Nagy Ilona, Zrínyi Ilona, Tarr Erzsébet.

Ülő sor: ?, Bózsa László, Kristóf Lajos, Birkás Ferenc, Opperman Lajos, ?, ?, Nagy Ernő

"A kútba lökte férjét, mert el akarta zavarni a háztól" - Négy év fegyházra ítélték (8 Órai Újság, 1929. december 25.)

"A kútba lökte férjét, mert el akarta zavarni a háztól" - Négy év fegyházra ítélték (8 Órai Újság, 1929. december 25.)

"A kútba lökte férjét, mert el akarta zavarni a háztól" - Négy év fegyházra ítélték (8 Órai Újság, 1929. december 25.)

A 8 Órai Újság 1929. december 25-i számában a következőket olvashatjuk az esetről:

"A pécsi Ítélőtábla most tárgyalta Tamás Istvánné somogyjádi asszony bűnügyét. Tamásné és férje között napirenden voltak a civódások, aminek következtében a férj és feleség elhidegült egymástól s az asszony másfelé keresett vigasztalást. Tamás megfenyegette feleségét, hogy elzavarja a háztól. Egyik napon az asszony felkérte férjét, hogy húzzon fel egy veder vizet a kútból.
Amikor a férfi a kút fölé hajolt, felesége hátulról megragadta a lábainál fogva és a kútba lökte. A szerencsétlen ember sírva kérlelte feleségét, hogy mentse meg, de az asszony magából kikelve, kiáltotta: Most meg kell dögölnöd.
Az asszony a kútba lelógó vederrel ütlegelte vergődő férjét, majd amikor látta, hogy kezd elmerülni, beszaladt a konyhába. Tamás segélykiáltásaira azonban összecsődültek a szomszédok és a félig dermedt embert kihúzták a kútból. Tamásné, amikor látta, hogy gyilkossága kísérleté nem sikerült, marólúggal megmérgezte magát.
A kaposvári törvényszék annak idején széleskörű bizonyítási eljárás lefolytatása után bűnösnek mondotta ki Tamás Istvánnét házas- társon elkövetett szándékos emberölés kísérletének bűntettében és ezért négyévi fegyházra, mint fő- és tízévi hivatalvesztésre, mint mellékbüntetésre ítélte. A pécsi ítélőtábla előtt lefolyt tárgyaláson Hrabecsy Jenő kir. ügyész képviselte a vádat. A perbeszédek elhangzása után a tábla helybenhagyta az alsóbíróság ítéletét."

8_orai_ujsag.jpg

Pásztorélet Somogyjádon

Pásztorélet Somogyjádon

Pásztorélet Somogyjádon

Legjobban Takács Gyula: Somogyi pásztorvilág (1.) című könyvéből ismerhetjük meg életüket, melyben megszólal Kovács János (1873-1960) somogyjádi kanász, aki részéletesen mesél életéről.

"Én 12–15 éves koromban, mint szegény gyerek kisegítő bujtárja voltam Körü János kanásznak, aki 1900 táján halt meg 65–70 éves korában. Mikor kisegítő bujtár voltam 1885 táján Körü ruházata ilyen volt: lábán magacsinálta bocskor, melyet régi csizmaszárból csinált. Általános szokás volt, hogy az akkor divatos puhaszárú csizmákból, mikor már fejük elkopott, a csizmaszárból bocskort csináltak. A bocskor szíja marhabőrből volt, amelyet maga hasított. Az ilyen szíjnak való marhabőrt abban az időben a kaposvári tímároktól vettük. A kaposvári bocskorosok is hordtak a vásárra bocskorokat és külön szíjakat is. Körü János a bocskorlukat bicska hegyivel szúrta ki és neki való alkalmas őzaganccsal tágította a lukat. Körü nemcsak magának, de másnak is csinált bocskort. Húsz krajcárért fűztünk meg egy bocskort, ha minden anyagot a pógár adott. Magam a bocskort a lábikráig felfűzve viseltem. Hétköznap vászonból való zsíros, suhogós, tíz-tizenkét szeles gatyát hordott. Innepen pedig nyolc-tíz szeles, szedett (redes) gatyát hordott. A bocskorban kapcaruha volt a lábfejen. Az üngvászonból való hossziujjú volt. Elöl két-három helyen fűzővel, melyet összekötött a mellén. Üngre rávette a pruszlit. Ez fekete volt, és három soros gömbölyű acélgombok voltak rajta. A pruszlikra rávette a levest. A leves fekete vagy szürke kabát volt. A dómánt is viselték, amely béléses, fekete volt. Télen szűrt használt, amely szürke színű volt, galléros, piros posztóval kivarrva. Általában itt ujjatlan szűrt használtak. Fején posztókalap volt. Nagyszélű, gömbölyű tetejű.

Egyéb felszerelése: Tarisznya, széles tenyérnyi szíjjal, hosszi nyelű balta, rövid nyelű szíjjostor vagy karikás és hüvelykujj vastag görbevégű kanászbot, mellyel dobni szokta a disznót. Furugla mindig volt nála a tarisznyában.

Hajviselet: A haja hátul úgy volt elvágva egyenesen, mint a zsúp a házon. Vastag volt a kalap alatt. Láttam olyant is, amelyiknek a haja, mint a lányé, fonyva volt és a homlokán gombra kötötte. Az így gombra kötött haj a kalap alól kint volt. A halántékán pedig jobbról is, balról is kis hajfonás lógott ki, mint a lányoknak. A nyakon a haj beretválva volt. Bajusza mindig ki volt pödörve, villásan felfelé. Horváth József szentbalázsi lakos szerint Kontra nevű kanász, aki a Kegyestanítórend pásztora volt 1935-ben és a dábói kondával járt makkra (urasági konda) olyan bajuszt hordott, melynek egy-egy szára legalább 70 centiméteres volt. Szeles időben hátul a tarkóján kötötte össze a bajuszát.

Körü János Felsőbü körül még makkoltatott 1850–1870 táján Somogyban. Pógárok disznaját makkoltatta, mert akkor még, ahogy Körü mesélte, a disznót főleg makkon hizlalták. Mikor a makk lepotyogott a közbirtokos erdőn, akkor Körű a fókát a makkra hajtotta. Addig a fóka este mindig hazament a disznólegelőről. Ezek voltak a nyári legelők. Ezek a vízhez közel, berkes helyen voltak.

A makkos erdőn volt a tanya, ahová éjjelre a disznót behajtották. A tanya be volt kerítve.Hasogatott tölgyfa cölömpök voltak leállítva és ezekre voltak a hasított tölgyfák szögezve faszöggel.(I. lap.) A cölömp belül volt, a deszka kívül. Méter magasan volt a tanya elkerítve, hogy a disznó ki ne ugorhasson. Az ilyen erdei tanya karikós (teljesen kerek) volt egy kapuval. A kapu fakerekes volt, mint a régi pajtaszürük kapui. Egy ilyen tanya 500–800 disznóra való volt. A kerítésen belül álltak a tölgyfák, hogy a disznók reszelődhessenek. A kanászgunyhó a kerítés mellett állt a kapu közelében. A gunyhó eleje a tanyakapura nézett. A gunyhó gömbölyű fából készült, úgy hogy az egy darabból való hosszú tetőgerendára faszeggel „szalufák” voltak erősítve és ezekre faszöggel erősített lécezés került. Erre a szerkezetre szóma került és ezt vastagon beterítették földdel. A gunyhó elején faragott tölgyfadeszkából ajtó volt. Az ajtó két oldalán a levert karókba sározott szómát fontak és amikor száradt, besározták. A füst az ajtón vagy a tetőlikon ment ki. A tanya olyan helyen kellett hogy legyen, ahol a víz közel volt. Erdei lap közelében, ahol a lapon víz volt. Forrás vagy patakocska. Nagy télben Körü mesélte, hogy baltával verték be a jeget, hogy a víz a jégre feljöjjön és így ihasson a disznó.

takacs_gyula_somogyi_pasztorvilag.jpgTakács Gyula ábrázolása (Takács Gyula: Somogyi pásztorvilág c. könyvéből)

Körű számadó kanász volt. Mindig tartott egy vagy két bojtárt. Ketten vagy hárman laktak egy ilyen gunyhóban. A gunyhót és a tanyát a falu erdejében a pógárok maguk állították fel. A tanya állandó volt. Csak a hibát javították rajta. Az ilyen munkákat az öreg bíró intézte el. A disznó és a kanászok kint voltak szeptembertől májusig a közbirtokos erdőn. Sokszor urasági erdőt is béreltek és ilyenkor egy erdőben két tanya is volt. Egy a pógárok, egy pedig az urasági fókának. Az ilyen urasági erdőn a makkoltatásért robotot fizettek.

A gunyhó háromszög alaprajzú volt. A fekhely az egyik felére terített szómán volt. A takaró a szűr volt. A főzéshez a vaslábat használták és arra tették a bográcsot vagy pedig csak tűz mellé tették a fazekat. (Cserépfazék.) A bujtárokat is a kanász kosztérozta. A kanász felesége, aki a falu pásztorházában lakott, hozott ki hetente ételt. Főleg könyeret. A krumplit, lisztet, kukoricalisztet, szalonnát a bíró által rendelt kocsi vitte ki. A vizet cserépkancsóban tartották. A gunyhóban csak a parázs volt a világító. Így mesélte ezeket Körü János.

Makk. A cseres, a cserfaerdő makkja nagyobb és öregebb. Ez a legjobb makkoltatásra. A tanyákat is jobban a cseresekben állították. Amíg csermakkot talál a disznó, addig tőmakkot nem eszik, de ha már igazán válogathatott, akkor a bükkmakkot ette elsősorban. Az erdei legelők alul fües legelőerdők voltak.

Szerződés makkra. A makkos erdőt valamikor az öreg bíró és az esküdtek nézték meg. Eztmakknézésnek nevezik. Ha jó volt, akkor bementek az urasági ispányhoz vagy az urasághoz, és a jegyzőnél megírták a szerződést.

Régen – Körü is így mesélte – a kanászoknak Somogyban kutyájuk nem volt, mert a disznók olyanok voltak, hogyha közéjük kutya keveredett, azt széttépték. Az egész fóka úgy röfögött, hogy majd megsiketült az ember. Ha rákezdtek, a kanász szavát se lehetett hallani. A gazdák kutyái a fóka esti hazaeresztésénél is vigyáztak a házaknál, és csak a kerítésen belül ugattak.

Mivel kutyát nem használtak, a kanásznak gyorslábú embernek kellett lenni. Körü János is ilyen volt. Ha malac visszaugrott, utána iramodott és fölrúgta, és akkor fölvette az ölibe és így vitte vissza a fókába. Akkor a faluban még nem voltak kese disznók, hanem csak kondor fehérszőrű és feketeszőrű mangalicák.

Makkra indítás. Szeptemberben az öreg bíró följegyezte, kinek mennyi disznaja indult a makkra. Ebből a kanász is kapott írást, de ez nem is volt szükség, mert a kanász mindenki disznaját ismerte, szőriről, mozgásáról, természetéről. Somogyban nem billogozták a disznót – Körü János így mesélte. A gazdák a tanyára csak akkor jártak ki kocsival, ha ölni vittek haza disznót. A disznót a tanyából (kerítésből) disznófogó kapoccsal fogták ki. Ez a kapocs három méter hosszi mogyorófa póznán volt. A kapocs egyik szárán kötél volt. Ezt a fogót rátették a disznó lábára, a kötelet meghúzták és így az állatot kihúzták a fókából. A kapocs a gunyhónál kéznél volt. A kifogást úgy szokták csinálni, hogy azt a disznót, amelyiket ki akartak venni, a tanyakapuhoz hajtották. Ott megfogták a lábát, és mire rétt volna, kirántották a kapun. Akkor már röföghetett a fóka odabenn. Azért kellett a tanyán fogni a disznót, mert kinn a makkon megfogni nem lehetett, mert ha rélt, a többi annak esett, aki bántotta az állatot. A disznó mindjárt harapja az embert. Oly erős a harapása, hogy átharapja a lábszárát. A harapás a göbedisznó tulajdonsága. A kany vágott az agyarával. Leginkább az ember tomporába vágott a nagy kany. Régen, Körü idejében nem a község, hanem a kanász tartott kanyt. Körü János 1885-ben, mikor én kisbujtárja voltam, két kanyt tartott. A községnek azért nem volt kanyja, mert minden nagypénteken a kanász herélt és így nem maradt a községben kany, mivel vesződni sem akartak vele. A herélés ideje nagypéntek, nagyszombat. Jádon 1885-ben két fóka volt. Egy a Felszegnek, másik pedig az Alszegnek. Akkor Kártyás Ferkó volt a Körü násza és az volt az alszegi kanász. A két fókának négy kanja volt. Egy kant négy évig használtak. Akkor azt megvették a cigányok. Amelyik kanász eladta, annak kötelessége volt kiherélni a kimustrált kant.

A kany heréléséhez négy ember kell. Ilyenkor négy cigány jött a pásztorház óljához. A kanyt kötéllel döntötték el. A kötél a hátsó lábára volt kötve. A hanyatt döntött kany nyakára egy rudat fektetnek. A rúdra ráülnek, de csak úgy, hogy meg ne fulladjon az állat. A két hátsó lábát pedig az első láb felé húzza két ember, hogy a monya jól kiálljon. A már kiherélt kany nem ugrik az embernek. Sós vízzel kenik be a kant. A cigányok az ilyen állatot hizlalásra vették. Két évig is hizlalják, mert az öreg kannak a lapickájától az oldaláig olyan pajzsa van, hogy verekedésnél a kany agyara is beletörik. Sokszor tapogattam ilyent, olyan, hogy a kés is alig fogja. Ez a védelme. Ez a pajzs csak két évi hizlalás után puhul fel. Ez alatt a két év alatt az erős, büdös kanszaga is elmegy, és akkora a három mázsás disznót a cigány eladja a hentesnek. Pógár ilyennel nem foglalkozott, csak cigányok.

Két idegen fóka kanját nem egyszer láttam, amikor verekedett. Először egymás fejét ütik. Akkor egymás segge felé fordulnak, egymás mellé állnak és az agyarukkal metélgetik egymást. A tomporukat úgy fölrepegetik, mintha késsel hasogatták volna. A kanász üti-veri őket, főleg az orrát, és akkor is csak nagynehezen állnak el egymástól.

A makkon hízott disznót kocsiborító alatt vitték haza a tanyáról az ölésre. Ezt a kanász leírta a fókából. Márciusig a javát, a kövérit levágták a pógárok.

Makkra szeptemberben csak öreg, két éves, harmadik évébe való göbéket, ártányokat hajtottak. Régen a községnek egyik kanásza otthon kellett hogy maradjon, mert ez a süldőket és a fiatal disznókat legeltette. Egyik kanász legelőn, a másik makkon volt. Hízónak akkortájt csak a második éveset tartották. Makkon szeptembertől áprilisig voltak. A kanász ilyenkor csak tiszta ruháért ment haza ókor-máskor, de ilyenkor is éccakára visszament.

Főzés. Vízbe főtt kukorica gombócot levesformán készítettek a kanászok. Szokásos volt a kukorica gánica zsírral leöntve. A zsírt a gunyhóban cserépedényben tartották. Készítettek kukoricapempőt.Ezt a tányérban (fatányér) laposra nyomkodták és vöröshagymás zsírral öntözték meg. Az asszony nagy cserépfazékban savanyú répát, savanyú káposztát hozott hazulról. Ezeket a fapadon tartották. Szalonna is általános volt.

A tanyán a göbe nem malacozott, mert ahogy Körü mesélte, a malacozás előtt a göbét hazahajtották. A begörgött disznó csak malacozásig volt a makkon. Kint a malacot a fóka meg is ette volna. Makkon a kany sem volt kinn a fókával. Ilyenkor ezek vagy a pásztor óljában voltak, vagy a másik 12kanásszal jártak ki. A kant nem is szabad fölhizlalni, mert a kövér állat födözésre nem alkalmas. A malacozni készülő göbét, amelyik már mindig helyet keres, a bujtár szokta hazahajtani.

Pásztorfogadás. Pásztorfogadásra dobulás szerint hívták össze a pógárokat a kocsmába. Ott a bíró fölkérdezte, kit akarnak pásztornak. A többség döntött a pásztorról. A bíró csinálta meg apásztorszerződést. Ezt aláírta a pásztor, a bíró és az esküdtek. Egy példányban csinálták és ez a bírónál maradt. A pásztorfogadások április 24-én, Szentgyörgy napján voltak mindig. Ekkor fogadták a csikóst, csordást, kanászt és a kovácsot, mert a községé volt a műhely. Volt úgy, hogy pásztorságra hat-nyolc pásztor is jelentkezett, de volt úgy is, hogy a pásztor csak visszamaradt.

Kovács János 1902-től 1914-ig volt Jádon kanász. 1902-ben a kanász járandósága az alábbi volt: egy öreg disznóról egy fölöntő búza, egy malac után fél fölöntő (malac = éves korig). Egy öreg után két liter borsó vagy lencse. Egy malac után 1 liter borsó vagy lencse. Az erdőn szedhetett száraz fát, száradékot évente annyit, amennyi szükséges volt. Ezt a pógárok vitték haza kocsival. A kanásznak természetbeni lakás is járt.

Pásztorház. Az Alszegen, a faluvégen zsúpos pásztorház állt. Abban négy lakás volt. Egy a csikósé, egy a csordásé és a két kanászé. A pásztorházat a község építette nagyon régen. Az egész ház tömés volt. A házhoz tartozott a kút melletti lapon, a patak mellett minden pásztornak egy-egy kert. A kertek kb. 200 kvadrátosak voltak. Természetben még járt a községtől minden pásztornak egy-egy holdkukoricaföld. Ezt a falu földjéből adták. A fókában minden kanász annyi disznót tartott, amennyit etetni tudott. A kanász könnyen tart, mert itt-ott leszakít egy tököt, a fókából kihívja a disznaját és leszeli neki. A mezőn a szerzett kukoricából is jóllakott a disznaja. A kanász disznaja úgy járt ki, szólításra a fókából, mint a kutya. Az én disznómnak „dufla” volt a neve. A pásztorházban minden pásztornak egy szobája és két pásztornak egy konyhája volt. Kamura nem volt, csak a pallás volt a négyfele rekesztve és ott tartották a pásztorok a gabonát, lisztet, húst. A konyhák füstös konyhák voltak. A szobákban rakott, zöld mázas kályhák álltak, melyeket a konyha felől fűtöttek. A pásztorháznak pincéje nem volt. A krumplit ki-ki elvermelte. Ami köllött a pásztorházhoz, azt mind a község csináltatta.

Kanászbujtár. A kisbujtárt a pásztor fogadta föl. Nálam pl. elment anyámhoz Körü János és megkérte, hogy adjon oda neki.

Bujtár járandóság. Egy évre kaptam a kanászszámadótól 12 forintot, Szentgyörgy napra, de ezt is anyámnak adta. Volt egy disznó tartás, amelyik a kanászszámadó disznajával evett a pásztorház óljában. Azonkívül a bujtárt a számadó élelmezte naponta háromszor. A fölöstökömöt a pásztor felesége kihajtás előtt a bujtár és a számadó tarisznyájába tette. Ez leginkább szalonna és kenyér volt. Kint a legelőn ettük meg, amikor már a disznó is enni kezdett. Az ebédet nyáron a számadó felesége hozta ki egy fazékban, amelyből két tányérba merte nekünk. Ebéd általában a következő volt: tészta, krumpli, vagy borsóleves. Ezután kifőzött tészta vagy pogácsa volt. A kifőzött tésztára mákot, túrót vagy krumplit tettek. Vacsora a fóka hazaeresztése után a pásztorház szobájában, asztalnál volt. A pásztor rendesebben élt mint a pógár. Mindig pontosan evett.

Pásztor-ajándék. Ünnepekkor, pünkösd, húsvét és karácsony napján, kihajtáskor a pásztor és a bojtár vitt magával egy-egy véka-ruhát és abba 13rakták a kalácsot, kőtt-tésztát és hímestojást, amit a gazdák feleségétől kaptak. A pásztorház előtt a kanász felesége abroszba öntötte át a tésztát és hazavitte. Ezt ettük sokáig, és amikor száraz lett, puporának öntötték meg. A kanászok csak nyáron jártak bocskorban, télen csizmában jártak.

A községi fókába az árendás éppúgy verhetett disznót, mint a telkesgazda, akinek legelőjoga volt. Kezdetben az árendás zsellérnek legelőbért nem kellett fizetni, de később, úgy 1910 táján legelőbértkellett fizetni, mivel legelőjoguk nem volt. A legelőbért a jószág, azaz disznó vagy marha száma után fizették a község pénztárában. Egy disznóért annyit kellett fizetni, mint egy marháért, mert a disznó egész évben kijár, a marha pedig csak fél évig jár legelőre.

Legelő és legeltetés. 1870 táján a jádi disznólegelő Körü kanászszámadó szerint a Cserháton volt. Ez erdei legelő volt. Inkább gyertyános, amelybe aratásig járt a fóka. Mikor a kepét behordták, akkor a fóka már mehetett a mezőre is legelni. A mező alatt a szántóföldeket kell érteni. A mező legeltetése aratás után, őszig tartott. Az én bojtárságom idején Jádon két fóka járt. Egy-egy fókában 600–600 disznó volt. Ma a községben egy fóka van talán 200 disznóval.

Az alszegi fókát mi a falu végéig kísértük. A felszegi kanász a templomig hajtotta a fókát úgy, hogy előtte ment. Amelyik előre akart futni, visszaverte. Csak a templomnál engedte el. Így is eleget futhatott a disznó a felső faluvégig. Kanászmondás: Annak a disznója a legbolondabb a faluban, akinek egy van, mert az is úgy szalad hazáig, mint akinek 10 van, márpedig az egy elől a moslékot senki sem eszi el.

Kovács János bojtár volt 1885 és 1889 között. Kanász volt 1902-től 1914-ig Somogyjádon.

Kanászszerszámok

 1. Kanászbot. A legjobban vékony gyertyánfából csináltuk. A hüvelykujjnyi a jó. Úgy kell kivenni tüestől, hogy furkója is legyen. Tehát arasznyira a föld alatt vágtuk el. A bütyköket levágja róla és azonmód zölden használja a kanász. Ha a disznó nem jól viselkedik, ezzel lapétja oldalba. Például a torkos disznót, amelyik delelőről fölkel és a kukoricára, krumplira megy. A szökős disznót ott veri meg a kanász, ahol eléri. Pl. a kárban. Ha innen kiszalad, akkor a fókában kell megverni. A disznó tudja jól, mér kapja. Veréssel a kanász a disznót leszoktatja a torkosságról és a szökésről is. A kanász a bot végit a furkónál egyenesre vágja bicskával, nehogy a bot a disznó oldalába menjen, mert a kanász a botot dobja is. A kanász úgy dob, hogy a bot mindig lapjára essen a disznó oldalára. A bottal akkor dob, ha ostorral vagy bottal nem tudja megvágni a kárba levő állatot. A jó dobásnak csattanni kell a disznó oldalán, mert így jobban ijed az állat. A bot métertáj hosszi és girbe-görbének kell lenni, mert az igyenes bot gyakrabban megy bökőre dobás közben. Megközbotúni a disznót annyit tesz, hogy a szökős disznót a kanász és a bujtárja közbe veszi, hogy köztük fusson vissza a fókába és akkor egyik innen, a másik onnan dobja oldalba. Engem, mint bujtárt Körü János kanász tanított hat-hét lépésről a disznóra dobni. A botot alulról kell elhajítani. A kanászbotot a bal hóna alatt tartja a kanász, mert jobb kezében az ostor van, pl. kihajtáskor. A bot mindig nála van, ha a fókával jár.

2. Kanászbalta. Az igazi kanász a baltáját régebben jó falusi kovácsokkal csináltatta. Körü János, az én kanászszámadóm, a büi uradalmi gépészkováccsal csináltatta. Ezeknek a kanászbaltáknak a foka kissé szűkebb volt. A kanászbalta nyele gyertyánfa volt. Nyelét a kanász vagy a bognár csinálta. A nyél méter hosszi volt. A régi kanászok hordtak csak baltát. Amikor én bojtár voltam, akkor már Körü csak ókor vette fel a baltát. 1885 előtt, ahogy Körü mesélte, a kanász balta nélkül sohasem járt. Kihajtáskor a régi kanásznak a bal hóna alatt volt a kanászbot, jobb kezében az ostor, a kanászbalta pedig a tarisznya csatos szíjához volt csatolva. Az igazi kanásztarisznyán volt egy karika és azon a szíj. Ezt a tarisznyán baltatartó szíjnak nevezték. Mikor a fóka kiért a faluból, a kanász az ostort a nyakába kötötte és a baltát kezébe véve, botozott. Az igazi kanász még a baltával is dobta a disznót, de úgy, hogy az is mindig lapjával érte. Ha meg fába dobta, az mindig élivel állt bele. Verekedésnél lapjával ütött a kanász. Valamikor télen úgy mesélték, hogy farkas is járt, meg makkon voltak hónapokig és ehhez kellett a balta.

3. Kanászostor. A kanászostort vagy kutyabőrből vagy borjúbőrből fonták. Úgy készült, hogy amikor a kanász megfejtette a kutyát, akkor hamu, mész és vízből sűrű májtert csinált. Ezzel bekente a bőr húsos felét, összehajtogatta és egy napig állni hagyta. Akkor aztán késsel és éles fával lekotorta róla a szőrt. Ezután vízzel lemosta a hamus meszet. Egy rész timsó és három rész házi sót összekevert, azzal behintette vastagon és újra összehajtogatta. Így állt a bőr egy hétig. Azután újra lemosta, megszárította, összedörgölte és a szép fehér bőrt bicskával a fonáshoz kihasogatta szíjakká. Általában egy cm széles nyolc szálat vágtunk fonáshoz. A szíjat kétszer olyan hosszúra kellett metszeni, mint amilyen hosszúra szánta a kanász az ostort. Ezt kötélre fontuk. Ehhez jött a csapószíj, amelyik marhabőrből volt. Erre kötöttük a kenderből való sudárt. Az ostor nyele leginkább szilvafa volt. Azt a kanász kedvire csinálta. Cifrára faragta, mintha isztergályozták volna. Az ostort durrogtatásra és a malacra használta a kanász, mert a malacra nem használhat botot. Az ostor sokszor elvitte a gyenge malac farkát. Az ilyent neveztük kurtának. A jádi kanászok kürtöt nem használtak, csak ostort a jelzéshez.

Disznótartás

A pógár egyrészt saját hizlalásra, másrészt pedig szaporításra, eladásra tart disznót. 1885 táján szegényember (zsellér, napszámos) legföllebb két disznót tartott.Gazdag paraszt 5–10–15 disznót tartott. Három disznót hizlalt, a többit szaporította, eladta.

Fajta. 1885 táján, bujtár koromban Jádon csak mangalicát tartottak. Az angol disznó 1918 után kezdett szaporodni. A mangalica és az angol keverékét racinak nevezik. A cigánydisznó vagy másképp fekete disznó mindig kevés volt.

Értékesítés

A disznót a kaposi disznópiacon értékesítették a jádiak. A szegény ember lábon hajtotta be a kijárósat. Éjfél után kettő órakor indultak és hét-nyolc órára beértek, mert a disznó lassabban megy, mint az ember (18 km). A gazdagabb pógár kocsin vitte be, kocsiburító alatt. A másik részét Jádon adták el a disznókereskedőknek, akik jártak ide Kaposvárról, Jutáról, Csoknyáról és Hetesről. A községben is volt négy disznókereskedő. Ezek olyan emberek voltak, akik rösteltek dolgozni, mint zsöllérek és csak kereskedtek. A négy közül kettőnek, Kártyás Lajosnak és Kártyás Jancsinak (Szabó Lajos és Szabó János) árendás háza volt. Ezek kanászivadékok voltak, mert apjuk kanász volt. Ezek járták maguk is a Jád körüli falvakat és kedden, pénteken hajtották a disznót Kaposvárra. Amit nyertek rajta, azt megették, megitták, elkártyázták. Aratásra azért eljártak, hogy az évi kenyerük meglegyen. Kettő pedig, Pokol Ferkó és Pokol Jóska (Györék pokol Ferenc és Györák pokol József) saját házában lakott. Ezek mindig piac előtti napon vették a disznót. A gazda kötelessége volt kisegíteni hajtani a faluból a disznót, azután már a kereskedővel is elment a piacig."

....

Egyed Sándor somogyjádi gazda szerint az öreg Körü olyan kanász volt, akinek a száján a káromkodás sohasem állt be. Egyszer végre le akarta vezekelni a bűneit és elment Andocsra. Meg is gyónt a barátoknál. Ő mesélte, hogy öt forintra ítélte a barát, hogy adja azt Szt. Ferencnek. Oda is ment, akkor látja, hogy sok ott a pénz és hozzá lehet férni a perselyhez. Betette az öt forintot, s mert hogy a barát nem mondta, ő bizony tízet kivett. Így gyónt meg a jádi kanász Andocson a múlt század végén.

Kovács János 79 éves somogyjádi lakos szerint, aki Körü Jánosnak bojtárja volt, az öreg Körü János olyan betyáros ember volt, aki a disznókat is 23el szokta állítani az ólakból. Úgy csinálta, hogy levágtak egy csibét. Azt megpirította és ezzel a csibével elment az ólhoz. Betartotta az ólba a disznónak, s az máris szaladt utána. Így elvezette a falu végéig. Ott már várták, és így túladott rajtuk. Sokszor öt-hat disznó ment a sült csirke szaga után. Ebben a környékben akkor még Juhász András is betyárkodott. Az öreg Körü összedolgozott vele. Az osztopáni bíró egyszer elvette Juhász Andrástól a disznait. Ők maguk megszöktek és ezután fegyveresen elment a bíróhoz. A strázsákat összeszedték (a házaktól való őrök ezek) és elmentek a bíróhoz. Azt mondta neki: – Gyere te gazember! Most megfizetsz, mert azok a disznók nem a szegényeké voltak. A bíró az ágy alá bújt. Ott is lőtték agyon.

Körü Jánosnak egyszer baja volt a kaposi kanásszal is valami disznó ügy miatt. Izent neki, hogy legyen a jutai csárdában. Sámson Pista (Sámson István) jádi pógárral vitette magát oda Körü. Korábban érkezett. Az asztalt megrakatta borral. Mikor megjött a kaposi kanász, azt mondta: – Igyál, ha iszol, azt is megbánod. Jól ivott. Azt kérdezte Körü, hogy elég vót-e? Mikor azt válaszolta, hogy ölég, akkor baltájával elvágta a nyakát. Akkor aztán Sámson Pista hazahozta. Ez is valami disznó elszámolás miatt lehetett.

Forrás: 

1. Takáts Gyula - Somogyi pásztorvilág. Kaposvár, 1986. Petőfi Irodalmi Múzeum. 8-15. p.

Galambospusztai római katolikus elemi népiskola (1891-1950)

Galambospusztai római katolikus elemi népiskola (1891-1950)

Galambospusztai római katolikus elemi népiskola (1891-1950)

1891. októberében adták át galambospusztán az Esterházy zárgondnokság által felépített népiskolát, amellyel a galambospusztai és mogyoróvölgyi római katolikus vallású cselédek gyermekeinek oktatását kívánták megoldani. Az iskolai költségeit az Esterházy hitbizomány viselte.

A református népiskolához hasonlóan itt is egy tanteremben folyt az oktatás, amely az évek előrehaladtával zsúfoltságot okozott, mely csak a községi katolikus iskola átadásával javult valamelyest.

1946-ban államosították az iskolát, miután elveszítette fenntartóját - a MIR Bérgazdaságának megszűnésével, majd 1950-ben megszüntették.

Tanítók:

Szvácsek Flórián (1893)

Thury Béla (1903-1908)

Szaplonczay Róza (1908. szeptember 15-től - 1910)

Laszczik Iván (1910-1949), akit az I. világháború idején helyettes pótolt.

 

Képek:

galambospusztai_romai_katolikus_elemi_nepiskola_2_1350289497.jpgA galambospusztai római katolikus népiskola egykori épülete 2012-ben

galambospusztai_romai_katolikus_elemi_nepiskola_1_1350289879.jpgA galambospusztai római katolikus népiskola egykori épülete 2012-ben

Illyés Gyula: Az Éden elvesztése

Illyés Gyula: Az Éden elvesztése

Illyés Gyula: Az Éden elvesztése

Stamler Imre a somogyjádi iskola igazgatója és Tokaji Lajos tanár 1966-ban levelet írt Illyés Gyulának, amiben kérik, hogy az irodalmi színpad számára írjon egy verset vagy prózai művet az atomról. E kérésre született meg az Éden elvesztése című költői oratórium, melynek bemutatóján 1967 február 19-én maga a költő és családja is részt vett.

Premier Somogyjádon: "A nagy pillanat fél hétkor elérkezik. A kis kultúrterem már hatkor megtelik, itt állunk sokan a falak mellett. Először a kaposvári járási könyvtár irodalmi színpadának előadói a leeresztett függöny előtt Illyés verseket mondanak. Aztán felmegy a függöny. A háttérre kis diavetítő képet vetít: a hirosimai atomrobbanás képét.

img_0571.JPG

A házi készítésű fényszórók felragyognak, a házi készítésű hangszórókból Bartók zene árad. A fehér feketébe öltözött szereplők mondják az éden elvesztése sorait.

img_0570.JPG

Illyés Gyula a bemutató napján is a somogyjádi emberek között ül, akik zsúfolásig megtöltik művelődési otthonukat és háromnegyed órán át feszült figyelemmel kísérik a költő gondolatmenetét, melyet fiaik, lányaik tolmácsolnak számukra a színpadról."

eloadas_utan_az_irodalmi_szinpad_tagjai_kozt.jpgElőadás után az irodalmi színpad tagjai között. (Keszthelyi György felvétele)

Rendezte: Stamler Imre

Díszlet: Virovácz Márta

Szereplők: Baki Ernő, Baki Ernőné, Bíró Márta, Farkas Imre, Gazda Sándor, Juhász Ágnes, Juhász Beáta, Kurucz Erzsébet, Németh Erzsébet, Németh Gizella, Németh Ibolya, Stamler Imre, Szabó Ica, Szabó Ilona, Szántó György, Tokaji Lajos és Tokaji Lajosné.

illyes_gyula_dedikal.jpg

illyes_gyula_felszolal.jpgIllyés Gyula dedikál (Jávori Béla felvétele)      Illyés Gyula felszólal a délutáni irodalmi ankéton (Jávori Béla felvétele)

Stamler Imre és "híres" Trabantja: "Én mentem érte Hévízre. Valóban Trabanttal, pocsék egy autó volt, de ha ma meglenne, tényleg mutogathatnám. Mi ültünk Illyés Gyulával elől, Flóra asszony hátul. Kérdezte, volt e kapkodás a dolog körül? Nevettem, persze, hogy volt. Még szép hogy volt! Aztán, amikor beléptünk Somogyba, kérte, hogy meséljek a vidékről. Már nem tudom, honnan kezdtem, de meséltem Koppányról meg a zsellérségről, a szegény aratókról. Aztán rájöttem, a legtöbbet pont tőle olvastam. Annyit mondtam neki a végén, hogy nekem ez a legszebb föld. Végül óriási sikerrel mutattuk be amatőr szereplőkkel Az Éden elvesztését, az egész megyei pártapparátus kivonult, persze sok gyakorlott megfigyelő, besúgó is ült a sorokban." 

Forrás: Válasz.hu - Bekes József: Szólni kellett, hogy szólhassanak

illyes_gyula_a_faluban.jpgIllyés Gyula a somogyjádi művelődési ház előtt (A Képes Újság felvétele)

Somogyjád lakossága 1997-ben márványtáblával emlékezett a premier harmincadik évfordulójára, ami ma is látható a művelődési ház falán.

wegfsdv.JPG

Takáts Gyula: Az utolsó talpaspajta Somogyjádon

Takáts Gyula: Az utolsó talpaspajta Somogyjádon

Takáts Gyula: Az utolsó talpaspajta Somogyjádon

Az ETHNOGRAPHIA (A MAGYAR NÉPRAJZI TÁRSASÁG FOLYÓIRATA) folyóirat LXIV. évfolyam (1953) 1—4. számában a következőképpen olvashatjuk Takáts Gyula adatközlését "Az utolsó talpaspajta Somogyjádon" címmel:

"Az utolsó talpaspajta Somogyjádon


A pajta, melyet alábbiakban ismertetek, Somogyjád község és a községhez tartozó Felsőhegynek nevezett szőlő között áll. A község és a gyepűvel jól körülhatárolt szőlőskert között feleúton. Távolsága a község mai szérűskertjeitől északra 600 méter. Fábos János házától pedig, aki a pajtát építette, 800 méter. Az idős parasztok szerint nem régen még hozzá hasonló 10—12 sövényfalú »szénáspajta« állt a határban. Mind leégett, vagy szétpusztították . Gerendáikból építettek, és sövényeiket, melyek jó szárazak voltak, telente eltüzelték. Egyetlen pajta maradt meg, Egyed Sándor »szénapajtája«, mely 1945-ben megsérült és ma már szintén széthordás alá került. Az 1952-es év az utolsó talpaspajtát is eltünteti a jádi határból. Emlékeztetőnek három, tömésből épült, a régi talpaspajták stílusához hasonló zsúpos szénapajta marad. Ezek a tömésfalú pajták fiatalabbak, mint a talpasak. Például az említett három, határba épült pajta építésének ideje 1880—1890-es

1_abra.jpg

esztendőkre esik. Építésük úgy történt, hogy a töméshez szükséges földet a helyszínen termelték ki , és belőle tömték meg az épületet. Méreteik és formájuk szinte pontosan azonos a régi, sövényfalú, most leírásra kerülő talpaspajtáéval. — A talpaspajták, melyekről említést tettem, kivétel nélkül 600—800 méteres körzetben helyezkedtek el a falu körül északra és délre, a mai községi szérűk és az Alsó- és Felsőhegy gyepüi között. Helyeiken, a hajdani kaszáló-réteken, kivénült gyümölcsösök maradtak. Valamikor »a robot világban,« — meg még az öregek »kislegénysor« idejében Somogyjád községet északon és délen kaszálós gyümölcsös — erdők vették körül. A gyümölcsös-erdőben »óriás diók és mogyorók, ojtott alma, körte és szilvafák állottak« — mesélik az öregek.
Ilyen kaszálós gyümölcsösben állt, illetve áll az utolsó jádi talpaspajta egy nyugat-kelet irányú lankás völgy déli hajlatán, ahol a völgy egy hosszú észak-déli völggyel találkozik. Szinte sarkon, ha ilyenről beszélhetnénk a szél és a víz munkájától igen finomívű hajlásokra osztott somogyi dombok esetében. Rétföldön áll a pajta és tőle mintegy 30 méterre egy másik hasonló pajta állt (1. ábra). A pajtát 1857-ben építette Fábos János. Egyed Sándor (69 éves) közlése szerint, — akinek Fábos János az Öregapja volt, — azért épült a gabonáspajta, mert 1848-ban »a robotvilág megszüntévek a községi bíró Fábos 8 holdjához még » nyakába sózott 10 hold rétföldet.« Erre építette szükségből a pajtát. Fábos János különben minden famunkához értő gazda volt. Hordót, kádat és szerszámokat egyaránt készített. Időnként, leginkább télidőben két-három társával összeállt és (épültek a községben.) A pajta leírása annál több figyelmet érdemel, mert Fábos János legjobb tudása szerint építette, hiszen magának készítette.

2_abra.jpg

Építésének és a pajta céljának részletesebb leírása, nemcsak a 100 év előtti népi építkezéshez, hanem a gazdálkodáshoz is adatokkal szolgál. A pajta épületfáját Fábos János mindig maga választotta ki az erdőn. Maga vágta ki és szállította kocsin az épülés helyére. A szálfák feldolgozása helyben

3-4_abra.jpg

történt . Erdőről hozták a talpfákhoz, oszlop- és szárfákhoz, valamint a sárgerendákhoz szükséges tölgyfát. Először felszabták az egész pajta »csontját«. Akkor Összeállították. Mikor már ez is elkészült, akkor következett a sövényezés. A pajta a délre néző két sarkán, a talpfák kötése alatt, két földbeásott, 60 cm. átmérőjű rönkön áll (3. ábra). A talpfák minden esetben egy darabból valók. A sövénykarók részére a talpfákba négy centiméter mély, háromszögalakú vályút hasítottak. A sövénykarók másik végét hegyezték és a talpfák fölött álló sárgerendákba belefúrt négy—öt centiméter mély lyukakba rögzítették (4. ábra). A sövénykarók egymástól átlagban 30 és 44 cm-re állnak. Három-három sövénykaró közé fonják, illetve verik be a sövényt. A sövény 75 — 80 cm hosszúra vágott, négyfelé vagy kétfelé repített

5-6_abra.jpg

mogyorófa. Átlagos vastagságuk 5 cm. Ezeket szekercefokkal verik szorosan egymásra. Alul a háromszögletes vályúba a sövényt beleverik, hogy a karó el ne mozdulhasson (5. ábra). Ettől a sövényezési formától merőben eltér a pincék falánál alkalmazott gyakorlat. Itt sövénynek hosszú, sokszor két méter hosszú gyertyán csalitot használnak és azt tapasztják be. Ilyen sövényfonást láthatunk a 6. ábrán, mely a leírt talpaspajta szürükapuját ábrázolja.

7-8_abra.jpg

A sövénykarók átlag 3 — 4 cm átmérőjű, két végükön kissé hegyezett berekfából (éger) valók. A berekfát azért használják, mert a szú nem kedveli annyira, mint a gyertyánt. A tetőszerkezet 10 székfá-ja, melyek az 7. ábrán l átható 2 köldök toldással (0,65 m) kapcsolódnak a sárgerendákhoz, a széken fekvő 2 oldalgerenda és a zsúpszegés alatt fekvő 1 szelemengerenda fája szintén tölgy. A sárgerendán egymástól 100—108 cm-re fekvő szalufák anyaga berekvagy hársfa (8. ábra). A szalufákon méter távolságra szegezett lécezés fája pedig gyertyán. A tetőszerkezetbe 34 szalufát építettek. A tetőszerkezet magassága 4 méter. A tetőszerkezeten zsúpozás fekszik. A zsupozáshoz rozsszalmát használtak. Egy rozskévéből három kancazsúp és öt bakzsúp került ki . A kancazsúpot a kéve hegyén kötik meg, a bakzsúpot pedig a kéve tövén. Ezeket a zsúpkévéket a babica vágó-székbe fektetik és kaszával vágják el. A babicavágó-szék nem más, mint egy négylábú hosszú pad, melynek egyik végébe, a lábak előtti részen két egyenlő hosszú lécet rögzítenek a pad ülődeszkájába. A két fölfelé álló léc közé fektetik a kévét. A babicavágó-széket ha nem »hivatásos« zsúpoló dolgozik, szokták helyettesíteni négy lábával fölfelé fordított pince-paddal is. Ilyen esetben a kévét a négy láb közé helyezik úgy, mint az előbb leírt babicavágó-szék két szarva közé. A talpaspajta szegése a Szelemengerenda fölött bakzsúpból készül. A szeges két végit a szeges kiálló két papjához kötik (1. ábra). A szeges alatt levő részt lovallásnak nevezik. A zsúpfedés ereszrészei kancazsúpokból készülnek. A kancazsúpoknál a zsúpkötés a rozsszalma kalászát fogja a lécezéshez, úgy hogy a szalma szára adja a tető ereszét. A bakzsúpoknál, például a szegesen a kéve tövét kötik a lécezéshez, így a szalma kalásszal lefelé borulva adja a tető fedését. A tetőszerkezet zsúppal együtt 4,3 m. A pajta magassága talptól zsúpszegésig hét méter. A pajta vázának (csokijának) nevei, méretei és faanyag következő:

Talpfa. 6 téglalap alakúra faragott tölgyfa. Mérete: 35x16 cm. Ezek közül kettő 670 cm (ezek a pajta oldalának talpfái), kettő 510 cm és kettő 487 cm hosszú.

Szárfa. A pajta déli és északi kapuja 4 tölgyfából készült. Tövük a tusoknál 45x21 cm vastagságú, száron pedig 31x21 cm. Magassága: 270 cm. (A talpfa- és a szárfa-kapcsolást lásd a 4. ábrán.)

Oszlopfa. A talpfák és sárgerendák között 10 oszlopfa áll. Anyaguk tölgy. Közülük 4 sarokoszlop mérete 33 x 22 cm és 6 közoszlopé pedig 17 x 17 cm. Magasságuk 229 cm.

Sárgerenda. Hat 17x20 cm méretű. Anyaguk tölgyfa. Közülük kettőnek hossza 670 cm. A másik két-két szál sárgerenda mérete különböző. Ezeknek összekapcsolása két faszeggel történik (4. ábra).

Sövénykarók. A pajta két oldalán, két mezőben 2x9 + 9, a pajta elején négy mezőben 2x7 -f7, hátán négy mezőben szintén 2x7 + 7, összesen tehát 92 karó. Anyaguk égerfa, hosszúságuk 235 cm, ebből 4 cm hegyezett
rész kerül a sárgerendába fúrt lyukba és 4 cm pedig a talpfa V-alakú vályújába.

Támasztóoszlop. az Ormánságban kilincsfa1. A pajta két oldalán lévő 3 + 3 oszlopfához 12 db tölgyfából készült, ívesen hajló támasztóoszlop kapcsolódik. Mérete : hossza 200 cm, vastagsága 7X10 cm. A támasztóoszlopok az oszlopfákhoz 143 és 155 cm magasságban kapcsolódnak be, a talpfákra pedig az oszlop tövétől 120—125 cm távolságra támaszkodnak.

Mind a tetőszerkezet, mind az épület vázának rögzítése mindenütt faszeggel történt . A faszeget hárs vagy mogyorófából készítették. Négyszegletesre faragták, aztán a furuval kifúrt lyukba verték a lyuknál vastagabb négyszegletes szeget, melynek sarkai eképen lepréselődve, szorosan kitöltötték a lyukat. Átlagos hosszúságuk 20 cm.

A pajta 1857-től 1867-ig csak meztelen sövényfalú volt, északi és déli oldalán egy-egy tusokon (tüskén) forduló sövénykapuval, melyet font iszalagkötéllel kötöttek be. 1867-ben a sövényre egy-két cm vastag agyagos sarat
vertek kívülről és belülről. A sározók az 1867. évszámot ujjukkal beleírták az elsimított falba.

A pajta gabonáspajtának készült. Déli oldalán volt a szürü vagy szérű. Nagysága 13,50X38 méter (9. ábra.). A szürü úgy készült, hogy a gabonáspajta nyugati és keleti sarkától kiindulva árkot á s t a k húsz öl hosszúságban.
Ebben egymástól arasznyi távolságra akácot ültettek. Az akácokat, melyek Jádon az elsők közé tartoztak, Fábos János éjtszaka szerezte a bodrogim uradalomból, ahol akácfaiskola volt. A fák, mikor megnőttek, törzsükkel majdnem egymást érték. Egyed Sándor szerint, aki 1898-ban segédkezettig

9_abra.jpg

fák kiirtásában, a fák között ember, állat nem tudott átbújni. Mivelsűrűn voltak, »az akácok egymást tolták fölfelé és csudálatos magasra nőttek.* Az első szürükerítésen kívül a szürü nyugati oldalán, ahol a faluba vivő földes út feküdt, még két méter széles gyepű is volt. Ez a gyepű fagyai, kecskerágító és mogyoróbokrokból állt. Mogyoró évente több kosárral termett. A fákra és bokrokra aprószemű, feketefürtű szőlőt futtatott Fábos János. Varga Gyula János, akinek Jádon nem volt szőleje puttonyostól fölmászva a fákra, annyi szőlőt szedett róluk, hogy két akó bort szüretelt. A szürü nyugati és keleti oldalán egymással szemben egy-egy két öles sövénykapu nyílt (6. ábra) Itt a sövényt már hosszú gyertyán-csalit alkotta. A kapuszárfa földbeásott, kivájt tusokban forgott. A kapu kilincsén (villás ágán) fakerék volt. A szárfák a kapu földbeásott törzsoszlopához font iszalaggal voltak odakötve.
A szürün a pajta déli kapuja előtt volt a nyomtatásnak való letisztított kerek hely (6—8 méter körzet). A szürü déli végében álltak az alomnak használt búzaszalma kazlak.

Aratás után a tarlóról a kévéket a pajtába hordták. A kévék soronkint fölfalazvá álltak. A pajta déli és északi kapuja között nyitott folyosó maradt, melyen a kocsi is átjárt . Szokás az volt, hogy minden fölfalazott kéve sor első kévéjének kalásza befelé feküdt. Viszont az első kéve mögött sorakozó kévék kalásza már kifelé állt. így a »kapufolyosót« kétoldalt kévetorzsa falazta. A pajta kapuja csak gúzzsal volt bekötve (font iszalag). így a gabonára vigyázni kellett. Az őrzést éjszakánként kis legény vagy öreg végezte. Gabonaőrzés mellett ezek vigyáztak a gyümölcsös-kaszálóban legelő, vasbéklyóval béklyózott lovakra és a gyümölcsre is. Az őrködő (strázsáló) szűrt terített magára és. vagy a pajtában, vagy pedig a szürü szalmakazlában aludt. A lovakat úgy éjféltájban a kislegény hazahajtotta. így tehát a határba épült gabonás pajták június végétől szeptember végéig éjjelente ideiglenes tartózkodási helyei voltak az őrködő öregebb gazdáknak. A fiatalabbak gyümölcséréskor keresték inkább föl, amikor menyecskék, lányok is többet fordultak meg a kaszálós gyümölcsös erdőkben. Ilyenkor nappal az öreg talpaspajták a fiatal szerelmesek búvóhelyei voltak.

A gabona a pajtából lassan, szeptember 29-re, Szent Mihály napjára fogyott el. Addig többször nyomtattak. A nyomtatás két pár lóval ment. A két pár ló alá hajnalban 12 kereszt gabonát ágyaztak be (egy kereszt 20 kéve). A beágyazott kéve 12 — 12 sorban élére (kalásszal fölfelé) volt támogatva. A pár ló markos vaskarikába fűzött két száron kordázva nyomtatott, míg ugyanakkor a gabona szélét kézicséppel csépelték. Délre a 12 keresztet már el is nyomtatták. Széllel kiszelelték és a szalmát estére már kívül kazalba is rakták. Mikor a pajtából elfogyott szeptemberben a.gabona, akkor szeptembertől júniusig polyva, árpa és zabszalma, meg zsúpoláshoz alkalmasan felkötözött rozsszalma állt. A szürün hátul csak a búzaszalma maradt. 1857-től 1900-ig a tarlóról a gabona a talpas pajtába került. A gyümölcsös-kaszálóról a szénát ebben az időben a háznál lévő pajtába, vagy az istálló padlására hordták. 1900-tól kis gőzgéppel, járgányos cséplőgéppel kezdtek dolgozni. A cséplőgép a háznál levő szürüben dolgozott. A külső pajták így fölöslegessé váltak, így aztán 1900-tól a gabonáspajta szénapajtává lett. A gabonát a tarlóról a házhoz vitték. Fábos János pajtájába három hold kaszáló szénája került. A füvet május elején kaszálva, nyersen etették. Június elejétől június közepéig kaszálták az előszénát. Reggel három órakor kezdték, délig vágták, délután teregették és hajtásba, rakták. Egy hajtás nem más, mint egy kis kör fonnyadt fű. A gyümölcsfák közül a napos helyre rakták a hajtást. Három, négy nap alatt megszáradt a széna és akkor a közelit petrencerúdon. a többit pedig kocsin vitték a pajtába! Beálltak kocsival és a szénát egész a zsúptetőig, a szelemengerendáig rakták. Húsz kocsi széna fért bele. A sarjú szénát augusztusban vágták. Ezt még a pajtáb a hordták: A füvet szeptembertől a hóesésig a marhákkal legeltették a pajta körül. Lucerna, baltacím és lóhere mindig a házi pajtába került, nem pedig a leírt pajtába. A szénát egész télen kocsin, vagy szánon hordták haza. Ha hely volt a pajtában, akkor a kocsi beállt és ott rakódott. Ilyenkor keresztülhajtva a pajtán, az északi kapun át tért az útra a falu felé.(A kocsi útját a szürün és a pajtán át a rajz nyila mutatja.)

A pajtán az első átalakítás 1900-ban történt , akkor a tusokfán forduló régi, keretes sövénykaput (melyet csak gúzzsal zártak), kétszárnyas fenyődeszka kapura cserélték át. A talpaspajták hengereken való továbbszállításáról az öregek nem tudnak. Méreteinél fogva e pajták szállítása nem valószínű. A pajta 43 évig szolgálta a szántóföldet és 44 évig a kaszálót. 1945-ben megsérült. 1952-ben eltűnik vele az utolsó talpas-, sövényfalú, gabonáspajta is Belső-Somogyból.

Takáts Gyula"

ETHNOGRAPHIA A MAGYAR NÉPRAJZI TÁRSASÁG FOLYÓIRATA - Takáts Gyula: Az utolsó talpaspajta Somogy jádon, 293-299 p.

Horváth Imre tudósítása 1913-ból a somogyjádi bortermésről (Borászati Lapok – 45. évfolyam, 41. szám)

Horváth Imre tudósítása 1913-ból a somogyjádi bortermésről (Borászati Lapok – 45. évfolyam, 41. szám)

Horváth Imre tudósítása 1913-ból a somogyjádi bortermésről (Borászati Lapok – 45. évfolyam, 41. szám)

Horváth Imre tudósítása (1913. október 9.)

"A szeptemberi három hét és október első hete kedvezett a szőlőnek úgy, hogy a jól kezelt szőlők rendesen beérnek. A szüretek már korai fajtánál szeptember 25-én megkezdték és tart október 20-ig is fajok szerint. A tavalyinál ugyan több ha nem is termett, de sokkal jobb minőségű lett. Czukortartalom 16—17%. Az első fakadás elfagyott, csak a második fakadás hozott termést, amelyet a jég is jól megtizedelt. Permetezést én háromszor végeztem jó sikerrel, többen 4—5-ször is permeteztek. A mi vidékünkön csemegeszőlőt nem termelnek. Mustot eladtak 36 fillérjével literenként. Tavalyi borkészlet elfogyott. A vesszők állapota termőszőlőben igen szép. Újabb ültetésre kilátás van, de csak kisebb szőlősgazdáknál, akik csak direkt termőt szeretnek ültetni. Nálunk kisebb gazdák rákaptak az úgynevezett Noha, Herbemont, Elvira név alatt ismert direkttermő fajok termelésére."

Forrás: Borászati Lapok – 45. évfolyam, 41. szám.

boraszati_lapok.jpg

Fábos-kocsma I.

Fábos-kocsma I.

Fábos-kocsma I.

fabos_kocsma_somogyjad.jpgFábos-kocsma régen (Özv. Dakos Lajosné vendéglője és vegyeskereskedés)

Képen szerepelnek (jobbról): ?, Kádár Magdolna, Édesanyja, Özv. Dakos Lajosné (Papp Lídia), ? (Babá Margit édesanyja), Fábos Jolán, Fábos János 

Forrás: Fábos Jolán

A somogyjádi Általános Iskola 1964-ben végzett A-B. osztálya

A somogyjádi Általános Iskola 1964-ben végzett A-B. osztálya

A somogyjádi Általános Iskola 1964-ben végzett A-B. osztálya

somogyjadi_iskola_1964.jpgTanárok:

Stamler Imre (Ig.), Farkas Imre (Oszt.fő B.), Egri Bálint (Oszt.fő A.), Egri Bálintné (Ig. hely.), Suskovics László, Suskovics Lászlóné, Virovácz Márk, Végh Imre, Takács Lászlóné, Stamler Imréné, Czóbel Gábor, Tokaji Lajosné, Tokaji Lajos, Varjú Józsefné, Mihalovics Jenőné, Helyes Sándorné

Tanulók:

1. sor: Kéri László, Nemes Sándor, Révfi Zoltán, Sárdi Aranka, Major Rózsa, Mulik Sándor, Kéki István, Gróf Béla

2. sor: Bazsák István, Barna János, Kocsis Mária, Németh Ibolya, Biró Márta, Németh Erzsébet, Szántó György, Keszthelyi Gyula

3. sor: Horváth Gyula, Nétling József, Puskás Csilla, Harangozó Mária, Galambos Mária, Bók Béla, Torma Géza

4. sor: Pandur János, Kakukk Gyula, Ropos Erzsébet, Harangozó Ibolya, Molnár József, Frank László

5. sor: Kiss Zoltán, Balázs László, Somogyvári Gizella, Bódis Judit, Balla Margit, Paccai Tibor, Ernyes György

6. sor: Nagy László, Kupás László, Harkány Gizella, Horváth Mária, Balla Ibolya, Horváth Ferenc, Orosházi Lajos

7. sor: Horváth Ferenc, Kovács Mária, Tóth Anna, Barta Margit, Soós Gábor, Récsei Kálmán

Osztálykép az 1950-es évekből (IV.)

Osztálykép az 1950-es évekből (IV.)

Osztálykép az 1950-es évekből (IV.)

img_20151101_0094.jpg

3. sor: Tóth József, Kocza Lajos, Kálmán Lajos, ?, Kovács Dezső, Pánger Ferenc

2. sor: Varga Mária, Györék Éva, Czibola Júlia, Borbély Zsuzsanna, Sámson Valéria, Tamás Margit, Mihalovics Zsuzsanna, Vass Rózsa

1. sor: Molnár Gyuláné, Mihalovics Jenőné, Bogdán Etelka, Markója Mátyás (Ig.), Varjúné (Nagy Mária), Táncsics Magdolna, Vass L.né (Morvai Valéria)