Labdarúgás története Somogyjádon.

Labdarúgás története Somogyjádon.

Labdarúgás története Somogyjádon.

1920-as évek - a kezdetek: "A községünkben telepedett le a Kosa család. Iparosok voltak, és Fiúméból költöztek ide, ahol már olasz mintára futballoztak. A Kosa gyerekek (László, Géza, István) hozták magukkal a labdarúgás szeretetét. Összeverbuválták a fiatalokat, és fociztak a vásártéren, ahol…

Református ifjúsági konferencia Somogyjádon 1938. évben

Református ifjúsági konferencia Somogyjádon 1938. évben

Református ifjúsági konferencia Somogyjádon 1938. évben

1938-ban Református ifjúsági konferenciát tartottak Somogyjádon, melyről a Dunántúli Protestáns Lap 1938. évfolyam 22. számában a következőképpen olvashatunk: "F. hó 15-én, vasárnap körzeti ifjúsági konferencia volt Somogyjádon. A somogyjádi gyülekezet vendégváró szeretete Edde, Hetes, Kaposmérő,…

Fábos-kocsma I.

Fábos-kocsma I.

Fábos-kocsma I.

Fábos-kocsma régen (Özv. Dakos Lajosné vendéglője és vegyeskereskedés) Képen szerepelnek (jobbról): ?, Kádár Magdolna, Édesanyja, Özv. Dakos Lajosné (Papp Lídia), ? (Babá Margit édesanyja), Fábos Jolán, Fábos János  Forrás: Fábos Jolán

Somogyjád ismertetője az 1937. évből

Somogyjád ismertetője az 1937. évből

Somogyjád ismertetője az 1937. évből

Somogyjád:   Körjegyző: Pálvölgyi János Segédjegyző: Dr Fonyó Lajos Irodatiszt: Bór Pál Községi bíró: Györék Kálmán Református lelkész: Izsák Aladár Református iskola tanító: Précsényi István Római Katolikus iskola tanító: Laszczik Iván MÁV…

Somogyjád ismertetője az 1932. évből

Somogyjád ismertetője az 1932. évből

Somogyjád ismertetője az 1932. évből

Kisközség (Hozzá tartozik Galambos- és Magyaróvölgy puszta) Területe: 4351 kh. Szántó 3470 kh. Rét 251 kh. Legelő 154 kh. Erdő 130 kh. Szőlő 63 kh. Kert 81 kh. Egyéb 202 kh. Lakosság száma: 1301 Házak…

Baleset a vasútállomáson (1934)

Baleset a vasútállomáson (1934)

Baleset a vasútállomáson (1934)

1934-ben vonatbaleset történt a Somogyjádi állomáson, melyről a Békés Megyei Közlöny 1934. november 3-i számában így számol be: Kaposvár. A fonyódi személyvonat Somogyjád állomáson hibás váltóállítás következtében beleszaladt egy tehervonatba. Több sebesülés történt. Forrás: Békésmegyei közlöny,…

Farsangi mulatság halálos verekedéssel (Magyar Országos Tudósító 1937. február 13.)

Farsangi mulatság halálos verekedéssel (Magyar Országos Tudósító 1937. február 13.)

Farsangi mulatság halálos verekedéssel (Magyar Országos Tudósító 1937. február 13.)

Farsangi mulatság halálos verekedéssel "Osztopán községhez tartozó Sándorica szőlőhegyen Magyar Pál pincéjében február 10-ére virradó éjjel farsangi mulatságot tartottak. Borozás közben többen összeszólalkoztak, karót ragadtak és azzal ütlegelték egymást. Sovák Mihály 44 éves napszámos hat olyan…

A halastóból lopták a halakat (Magyar Országos Tudósító 1934. március 8.)

A halastóból lopták a halakat (Magyar Országos Tudósító 1934. március 8.)

A halastóból lopták a halakat (Magyar Országos Tudósító 1934. március 8.)

A halastóból lopták a halakat "Edde községhez tartozó Alsóbogát pusztán Inkey László földbirtokos haltenyésztő telepéből ismeretlen egyének a tél folyamán 130 fogassüllőt, 150 pisztrángot 190 compóhalat loptak el. A kár 1100 pengő. A csendőrség a tolvajokat nyomozza." Forrás: Magyar Országos…

Elütött a vonat egy autóbuszt (Magyar Országos Tudósító 1930. július 16.)

Elütött a vonat egy autóbuszt (Magyar Országos Tudósító 1930. július 16.)

Elütött a vonat egy autóbuszt (Magyar Országos Tudósító 1930. július 16.)

Elütött a vonat egy autóbuszt "Osztopán község határában a Kaposvár-Fonyódi helyiérdekű vasút mozdonya egy átjárónál elütötte a Kaposvár-Balatonboglár között közlekedő személyszállító autóbuszt. Az autóbuszban ülők közül Pridalkó József sofőr, Polák Gábor autóbusz tulajdonos és Varga Kálmán…

Verekedés Alsóbogáton (Magyar Országos Tudósító 1930. október 20.)

Verekedés Alsóbogáton (Magyar Országos Tudósító 1930. október 20.)

Verekedés Alsóbogáton (Magyar Országos Tudósító 1930. október 20.)

Verekedés Alsóbogáton "A somogy megyei Edde községhez tartozó Alsóbogát pusztán a répaszedő munkások összeverekedtek. Kovács István gyöngyösi lakos, répaszedő munkás ásóval Nagy János kocsist úgy fejbe ütötte, hogy azt életveszélyes sérülésével a kaposvári kórházba kellett szállítani. A verekedés…

MEGTÁMADTÁK ÉS KI AKARTÁK RABOLNI A VÁSÁRBÓL HAZATÉRŐKET (Magyar Országos Tudósító 1931. szeptember 5.)

MEGTÁMADTÁK ÉS KI AKARTÁK RABOLNI A VÁSÁRBÓL HAZATÉRŐKET "E hó 2-án 20-21 óra között a kaposvári vásárról kocsival hazafelé menő Farkas Imre, Kéki János és Sziládi János eddei lakosokat két ismeretlen ember Somogyjád község határában karókkal megtámadta és pénzt követelve a három földművest…

BETÖRÉSEK ÉS LOPÁSOK (Magyar Országos Tudósító 1930. november 27.)

BETÖRÉSEK ÉS LOPÁSOK (Magyar Országos Tudósító 1930. november 27.)

BETÖRÉSEK ÉS LOPÁSOK (Magyar Országos Tudósító 1930. november 27.)

BETÖRÉSEK ÉS LOPÁSOK "A napokban Somogyjád községben betörtek Dömötör Sándorné, Boros Pál és Györék Ferenc ottani lakósok lakásaiba és mindhárom helyről ruhaneműt, ékszert és ágyneműt loptak el. A csendőrség a betörések elkövetésével Sztojka István kóbor cigányt gyanúsítja, aki családjával együtt a…

süti beállítások módosítása