Csontos Zoltánné, a háborús hős özvegyének és Szentpáli Imréné, az elhunyt leányának visszaemlékezése
Csontos Zoltán 1908. február 8-án született Somogysámsonban, Csontos Zoltán és Sárdi Erzsébet gyermekeként.
1943-ban vonult be katonának Nagyatádra, később Pécsett is szolgált. Kétszer haza is jött. Csak úgy gyalogosan (Kovács Jóskával, aki mernyei lakos volt). Könyörögtünk neki, hogy ne menjen vissza, de nem merte megtenni. Kovács J. 1947-ben hazakerült: tőle tudjuk, hogy Gödöllőn voltak fogságban. Majd elvitték őket Budapestre. Sánta J.né vette fel azt a cédulát, amelyet kidobott a vagonból. Kérte őt, hogy értesítse a családját. Azután Nyíregyháza környékéről is hasonló módon jött levél. De nem tudták, hogy hova viszik őket. Ott megbetegedett s " hétfőn meghalt-pénteken már el is temették: gödörbe tették" - közölte Kovács J. Kértem tőle, hogy jöjjön el egyszer Somogyjádra, mondjon el mindent részletesen, de nem jött össze.
Csontos Zoltán honvédként szolgált a IV. utász zászlóaljban. A Somogy-megye a II. világháborúban c. könyvben: "1944. december 15. hősi halott" megjegyzéssel szerepel a neve. Valójában 1944. december 8-án orosz hadifogságba esett Isaszegnél.
Fogságának helye: 299/4. hadifogoly tábor, ZALATOJE POLJE (Ukrán SZSZK-Krim félsziget-Zolotoje pole)
1945. április 23-án hunyt el a 299/4. hadifogoly táborban. Temetésének helye: 299/4. hadifogoly tábor temetője, ZALATOJE POLJE
Forrás: www.katonakagulagon.hu
Csontos Zoltán (Somogyjád) húsvéti üdvözlete családjának a frontról, 1944