Az ETHNOGRAPHIA (A MAGYAR NÉPRAJZI TÁRSASÁG FOLYÓIRATA) folyóirat LXIV. évfolyam (1953) 1—4. számában a következőképpen olvashatjuk Takáts Gyula adatközlését "Az utolsó talpaspajta Somogyjádon" címmel:
"Az utolsó talpaspajta Somogyjádon
A pajta, melyet alábbiakban ismertetek, Somogyjád község és a községhez tartozó Felsőhegynek nevezett szőlő között áll. A község és a gyepűvel jól körülhatárolt szőlőskert között feleúton. Távolsága a község mai szérűskertjeitől északra 600 méter. Fábos János házától pedig, aki a pajtát építette, 800 méter. Az idős parasztok szerint nem régen még hozzá hasonló 10—12 sövényfalú »szénáspajta« állt a határban. Mind leégett, vagy szétpusztították . Gerendáikból építettek, és sövényeiket, melyek jó szárazak voltak, telente eltüzelték. Egyetlen pajta maradt meg, Egyed Sándor »szénapajtája«, mely 1945-ben megsérült és ma már szintén széthordás alá került. Az 1952-es év az utolsó talpaspajtát is eltünteti a jádi határból. Emlékeztetőnek három, tömésből épült, a régi talpaspajták stílusához hasonló zsúpos szénapajta marad. Ezek a tömésfalú pajták fiatalabbak, mint a talpasak. Például az említett három, határba épült pajta építésének ideje 1880—1890-es
esztendőkre esik. Építésük úgy történt, hogy a töméshez szükséges földet a helyszínen termelték ki , és belőle tömték meg az épületet. Méreteik és formájuk szinte pontosan azonos a régi, sövényfalú, most leírásra kerülő talpaspajtáéval. — A talpaspajták, melyekről említést tettem, kivétel nélkül 600—800 méteres körzetben helyezkedtek el a falu körül északra és délre, a mai községi szérűk és az Alsó- és Felsőhegy gyepüi között. Helyeiken, a hajdani kaszáló-réteken, kivénült gyümölcsösök maradtak. Valamikor »a robot világban,« — meg még az öregek »kislegénysor« idejében Somogyjád községet északon és délen kaszálós gyümölcsös — erdők vették körül. A gyümölcsös-erdőben »óriás diók és mogyorók, ojtott alma, körte és szilvafák állottak« — mesélik az öregek.
Ilyen kaszálós gyümölcsösben állt, illetve áll az utolsó jádi talpaspajta egy nyugat-kelet irányú lankás völgy déli hajlatán, ahol a völgy egy hosszú észak-déli völggyel találkozik. Szinte sarkon, ha ilyenről beszélhetnénk a szél és a víz munkájától igen finomívű hajlásokra osztott somogyi dombok esetében. Rétföldön áll a pajta és tőle mintegy 30 méterre egy másik hasonló pajta állt (1. ábra). A pajtát 1857-ben építette Fábos János. Egyed Sándor (69 éves) közlése szerint, — akinek Fábos János az Öregapja volt, — azért épült a gabonáspajta, mert 1848-ban »a robotvilág megszüntévek a községi bíró Fábos 8 holdjához még » nyakába sózott 10 hold rétföldet.« Erre építette szükségből a pajtát. Fábos János különben minden famunkához értő gazda volt. Hordót, kádat és szerszámokat egyaránt készített. Időnként, leginkább télidőben két-három társával összeállt és (épültek a községben.) A pajta leírása annál több figyelmet érdemel, mert Fábos János legjobb tudása szerint építette, hiszen magának készítette.
Építésének és a pajta céljának részletesebb leírása, nemcsak a 100 év előtti népi építkezéshez, hanem a gazdálkodáshoz is adatokkal szolgál. A pajta épületfáját Fábos János mindig maga választotta ki az erdőn. Maga vágta ki és szállította kocsin az épülés helyére. A szálfák feldolgozása helyben
történt . Erdőről hozták a talpfákhoz, oszlop- és szárfákhoz, valamint a sárgerendákhoz szükséges tölgyfát. Először felszabták az egész pajta »csontját«. Akkor Összeállították. Mikor már ez is elkészült, akkor következett a sövényezés. A pajta a délre néző két sarkán, a talpfák kötése alatt, két földbeásott, 60 cm. átmérőjű rönkön áll (3. ábra). A talpfák minden esetben egy darabból valók. A sövénykarók részére a talpfákba négy centiméter mély, háromszögalakú vályút hasítottak. A sövénykarók másik végét hegyezték és a talpfák fölött álló sárgerendákba belefúrt négy—öt centiméter mély lyukakba rögzítették (4. ábra). A sövénykarók egymástól átlagban 30 és 44 cm-re állnak. Három-három sövénykaró közé fonják, illetve verik be a sövényt. A sövény 75 — 80 cm hosszúra vágott, négyfelé vagy kétfelé repített
mogyorófa. Átlagos vastagságuk 5 cm. Ezeket szekercefokkal verik szorosan egymásra. Alul a háromszögletes vályúba a sövényt beleverik, hogy a karó el ne mozdulhasson (5. ábra). Ettől a sövényezési formától merőben eltér a pincék falánál alkalmazott gyakorlat. Itt sövénynek hosszú, sokszor két méter hosszú gyertyán csalitot használnak és azt tapasztják be. Ilyen sövényfonást láthatunk a 6. ábrán, mely a leírt talpaspajta szürükapuját ábrázolja.
A sövénykarók átlag 3 — 4 cm átmérőjű, két végükön kissé hegyezett berekfából (éger) valók. A berekfát azért használják, mert a szú nem kedveli annyira, mint a gyertyánt. A tetőszerkezet 10 székfá-ja, melyek az 7. ábrán l átható 2 köldök toldással (0,65 m) kapcsolódnak a sárgerendákhoz, a széken fekvő 2 oldalgerenda és a zsúpszegés alatt fekvő 1 szelemengerenda fája szintén tölgy. A sárgerendán egymástól 100—108 cm-re fekvő szalufák anyaga berekvagy hársfa (8. ábra). A szalufákon méter távolságra szegezett lécezés fája pedig gyertyán. A tetőszerkezetbe 34 szalufát építettek. A tetőszerkezet magassága 4 méter. A tetőszerkezeten zsúpozás fekszik. A zsupozáshoz rozsszalmát használtak. Egy rozskévéből három kancazsúp és öt bakzsúp került ki . A kancazsúpot a kéve hegyén kötik meg, a bakzsúpot pedig a kéve tövén. Ezeket a zsúpkévéket a babica vágó-székbe fektetik és kaszával vágják el. A babicavágó-szék nem más, mint egy négylábú hosszú pad, melynek egyik végébe, a lábak előtti részen két egyenlő hosszú lécet rögzítenek a pad ülődeszkájába. A két fölfelé álló léc közé fektetik a kévét. A babicavágó-széket ha nem »hivatásos« zsúpoló dolgozik, szokták helyettesíteni négy lábával fölfelé fordított pince-paddal is. Ilyen esetben a kévét a négy láb közé helyezik úgy, mint az előbb leírt babicavágó-szék két szarva közé. A talpaspajta szegése a Szelemengerenda fölött bakzsúpból készül. A szeges két végit a szeges kiálló két papjához kötik (1. ábra). A szeges alatt levő részt lovallásnak nevezik. A zsúpfedés ereszrészei kancazsúpokból készülnek. A kancazsúpoknál a zsúpkötés a rozsszalma kalászát fogja a lécezéshez, úgy hogy a szalma szára adja a tető ereszét. A bakzsúpoknál, például a szegesen a kéve tövét kötik a lécezéshez, így a szalma kalásszal lefelé borulva adja a tető fedését. A tetőszerkezet zsúppal együtt 4,3 m. A pajta magassága talptól zsúpszegésig hét méter. A pajta vázának (csokijának) nevei, méretei és faanyag következő:
Talpfa. 6 téglalap alakúra faragott tölgyfa. Mérete: 35x16 cm. Ezek közül kettő 670 cm (ezek a pajta oldalának talpfái), kettő 510 cm és kettő 487 cm hosszú.
Szárfa. A pajta déli és északi kapuja 4 tölgyfából készült. Tövük a tusoknál 45x21 cm vastagságú, száron pedig 31x21 cm. Magassága: 270 cm. (A talpfa- és a szárfa-kapcsolást lásd a 4. ábrán.)
Oszlopfa. A talpfák és sárgerendák között 10 oszlopfa áll. Anyaguk tölgy. Közülük 4 sarokoszlop mérete 33 x 22 cm és 6 közoszlopé pedig 17 x 17 cm. Magasságuk 229 cm.
Sárgerenda. Hat 17x20 cm méretű. Anyaguk tölgyfa. Közülük kettőnek hossza 670 cm. A másik két-két szál sárgerenda mérete különböző. Ezeknek összekapcsolása két faszeggel történik (4. ábra).
Sövénykarók. A pajta két oldalán, két mezőben 2x9 + 9, a pajta elején négy mezőben 2x7 -f7, hátán négy mezőben szintén 2x7 + 7, összesen tehát 92 karó. Anyaguk égerfa, hosszúságuk 235 cm, ebből 4 cm hegyezett
rész kerül a sárgerendába fúrt lyukba és 4 cm pedig a talpfa V-alakú vályújába.
Támasztóoszlop. az Ormánságban kilincsfa1. A pajta két oldalán lévő 3 + 3 oszlopfához 12 db tölgyfából készült, ívesen hajló támasztóoszlop kapcsolódik. Mérete : hossza 200 cm, vastagsága 7X10 cm. A támasztóoszlopok az oszlopfákhoz 143 és 155 cm magasságban kapcsolódnak be, a talpfákra pedig az oszlop tövétől 120—125 cm távolságra támaszkodnak.
Mind a tetőszerkezet, mind az épület vázának rögzítése mindenütt faszeggel történt . A faszeget hárs vagy mogyorófából készítették. Négyszegletesre faragták, aztán a furuval kifúrt lyukba verték a lyuknál vastagabb négyszegletes szeget, melynek sarkai eképen lepréselődve, szorosan kitöltötték a lyukat. Átlagos hosszúságuk 20 cm.
A pajta 1857-től 1867-ig csak meztelen sövényfalú volt, északi és déli oldalán egy-egy tusokon (tüskén) forduló sövénykapuval, melyet font iszalagkötéllel kötöttek be. 1867-ben a sövényre egy-két cm vastag agyagos sarat
vertek kívülről és belülről. A sározók az 1867. évszámot ujjukkal beleírták az elsimított falba.
A pajta gabonáspajtának készült. Déli oldalán volt a szürü vagy szérű. Nagysága 13,50X38 méter (9. ábra.). A szürü úgy készült, hogy a gabonáspajta nyugati és keleti sarkától kiindulva árkot á s t a k húsz öl hosszúságban.
Ebben egymástól arasznyi távolságra akácot ültettek. Az akácokat, melyek Jádon az elsők közé tartoztak, Fábos János éjtszaka szerezte a bodrogim uradalomból, ahol akácfaiskola volt. A fák, mikor megnőttek, törzsükkel majdnem egymást érték. Egyed Sándor szerint, aki 1898-ban segédkezettig
fák kiirtásában, a fák között ember, állat nem tudott átbújni. Mivelsűrűn voltak, »az akácok egymást tolták fölfelé és csudálatos magasra nőttek.* Az első szürükerítésen kívül a szürü nyugati oldalán, ahol a faluba vivő földes út feküdt, még két méter széles gyepű is volt. Ez a gyepű fagyai, kecskerágító és mogyoróbokrokból állt. Mogyoró évente több kosárral termett. A fákra és bokrokra aprószemű, feketefürtű szőlőt futtatott Fábos János. Varga Gyula János, akinek Jádon nem volt szőleje puttonyostól fölmászva a fákra, annyi szőlőt szedett róluk, hogy két akó bort szüretelt. A szürü nyugati és keleti oldalán egymással szemben egy-egy két öles sövénykapu nyílt (6. ábra) Itt a sövényt már hosszú gyertyán-csalit alkotta. A kapuszárfa földbeásott, kivájt tusokban forgott. A kapu kilincsén (villás ágán) fakerék volt. A szárfák a kapu földbeásott törzsoszlopához font iszalaggal voltak odakötve.
A szürün a pajta déli kapuja előtt volt a nyomtatásnak való letisztított kerek hely (6—8 méter körzet). A szürü déli végében álltak az alomnak használt búzaszalma kazlak.
Aratás után a tarlóról a kévéket a pajtába hordták. A kévék soronkint fölfalazvá álltak. A pajta déli és északi kapuja között nyitott folyosó maradt, melyen a kocsi is átjárt . Szokás az volt, hogy minden fölfalazott kéve sor első kévéjének kalásza befelé feküdt. Viszont az első kéve mögött sorakozó kévék kalásza már kifelé állt. így a »kapufolyosót« kétoldalt kévetorzsa falazta. A pajta kapuja csak gúzzsal volt bekötve (font iszalag). így a gabonára vigyázni kellett. Az őrzést éjszakánként kis legény vagy öreg végezte. Gabonaőrzés mellett ezek vigyáztak a gyümölcsös-kaszálóban legelő, vasbéklyóval béklyózott lovakra és a gyümölcsre is. Az őrködő (strázsáló) szűrt terített magára és. vagy a pajtában, vagy pedig a szürü szalmakazlában aludt. A lovakat úgy éjféltájban a kislegény hazahajtotta. így tehát a határba épült gabonás pajták június végétől szeptember végéig éjjelente ideiglenes tartózkodási helyei voltak az őrködő öregebb gazdáknak. A fiatalabbak gyümölcséréskor keresték inkább föl, amikor menyecskék, lányok is többet fordultak meg a kaszálós gyümölcsös erdőkben. Ilyenkor nappal az öreg talpaspajták a fiatal szerelmesek búvóhelyei voltak.
A gabona a pajtából lassan, szeptember 29-re, Szent Mihály napjára fogyott el. Addig többször nyomtattak. A nyomtatás két pár lóval ment. A két pár ló alá hajnalban 12 kereszt gabonát ágyaztak be (egy kereszt 20 kéve). A beágyazott kéve 12 — 12 sorban élére (kalásszal fölfelé) volt támogatva. A pár ló markos vaskarikába fűzött két száron kordázva nyomtatott, míg ugyanakkor a gabona szélét kézicséppel csépelték. Délre a 12 keresztet már el is nyomtatták. Széllel kiszelelték és a szalmát estére már kívül kazalba is rakták. Mikor a pajtából elfogyott szeptemberben a.gabona, akkor szeptembertől júniusig polyva, árpa és zabszalma, meg zsúpoláshoz alkalmasan felkötözött rozsszalma állt. A szürün hátul csak a búzaszalma maradt. 1857-től 1900-ig a tarlóról a gabona a talpas pajtába került. A gyümölcsös-kaszálóról a szénát ebben az időben a háznál lévő pajtába, vagy az istálló padlására hordták. 1900-tól kis gőzgéppel, járgányos cséplőgéppel kezdtek dolgozni. A cséplőgép a háznál levő szürüben dolgozott. A külső pajták így fölöslegessé váltak, így aztán 1900-tól a gabonáspajta szénapajtává lett. A gabonát a tarlóról a házhoz vitték. Fábos János pajtájába három hold kaszáló szénája került. A füvet május elején kaszálva, nyersen etették. Június elejétől június közepéig kaszálták az előszénát. Reggel három órakor kezdték, délig vágták, délután teregették és hajtásba, rakták. Egy hajtás nem más, mint egy kis kör fonnyadt fű. A gyümölcsfák közül a napos helyre rakták a hajtást. Három, négy nap alatt megszáradt a széna és akkor a közelit petrencerúdon. a többit pedig kocsin vitték a pajtába! Beálltak kocsival és a szénát egész a zsúptetőig, a szelemengerendáig rakták. Húsz kocsi széna fért bele. A sarjú szénát augusztusban vágták. Ezt még a pajtáb a hordták: A füvet szeptembertől a hóesésig a marhákkal legeltették a pajta körül. Lucerna, baltacím és lóhere mindig a házi pajtába került, nem pedig a leírt pajtába. A szénát egész télen kocsin, vagy szánon hordták haza. Ha hely volt a pajtában, akkor a kocsi beállt és ott rakódott. Ilyenkor keresztülhajtva a pajtán, az északi kapun át tért az útra a falu felé.(A kocsi útját a szürün és a pajtán át a rajz nyila mutatja.)
A pajtán az első átalakítás 1900-ban történt , akkor a tusokfán forduló régi, keretes sövénykaput (melyet csak gúzzsal zártak), kétszárnyas fenyődeszka kapura cserélték át. A talpaspajták hengereken való továbbszállításáról az öregek nem tudnak. Méreteinél fogva e pajták szállítása nem valószínű. A pajta 43 évig szolgálta a szántóföldet és 44 évig a kaszálót. 1945-ben megsérült. 1952-ben eltűnik vele az utolsó talpas-, sövényfalú, gabonáspajta is Belső-Somogyból.
Takáts Gyula"
ETHNOGRAPHIA A MAGYAR NÉPRAJZI TÁRSASÁG FOLYÓIRATA - Takáts Gyula: Az utolsó talpaspajta Somogy jádon, 293-299 p.
