Legjobban Takács Gyula: Somogyi pásztorvilág (1.) című könyvéből ismerhetjük meg életüket, melyben megszólal Kovács János (1873-1960) somogyjádi kanász, aki részéletesen mesél életéről.
"Én 12–15 éves koromban, mint szegény gyerek kisegítő bujtárja voltam Körü János kanásznak, aki 1900 táján halt meg 65–70 éves korában. Mikor kisegítő bujtár voltam 1885 táján Körü ruházata ilyen volt: lábán magacsinálta bocskor, melyet régi csizmaszárból csinált. Általános szokás volt, hogy az akkor divatos puhaszárú csizmákból, mikor már fejük elkopott, a csizmaszárból bocskort csináltak. A bocskor szíja marhabőrből volt, amelyet maga hasított. Az ilyen szíjnak való marhabőrt abban az időben a kaposvári tímároktól vettük. A kaposvári bocskorosok is hordtak a vásárra bocskorokat és külön szíjakat is. Körü János a bocskorlukat bicska hegyivel szúrta ki és neki való alkalmas őzaganccsal tágította a lukat. Körü nemcsak magának, de másnak is csinált bocskort. Húsz krajcárért fűztünk meg egy bocskort, ha minden anyagot a pógár adott. Magam a bocskort a lábikráig felfűzve viseltem. Hétköznap vászonból való zsíros, suhogós, tíz-tizenkét szeles gatyát hordott. Innepen pedig nyolc-tíz szeles, szedett (redes) gatyát hordott. A bocskorban kapcaruha volt a lábfejen. Az üngvászonból való hossziujjú volt. Elöl két-három helyen fűzővel, melyet összekötött a mellén. Üngre rávette a pruszlit. Ez fekete volt, és három soros gömbölyű acélgombok voltak rajta. A pruszlikra rávette a levest. A leves fekete vagy szürke kabát volt. A dómánt is viselték, amely béléses, fekete volt. Télen szűrt használt, amely szürke színű volt, galléros, piros posztóval kivarrva. Általában itt ujjatlan szűrt használtak. Fején posztókalap volt. Nagyszélű, gömbölyű tetejű.
Egyéb felszerelése: Tarisznya, széles tenyérnyi szíjjal, hosszi nyelű balta, rövid nyelű szíjjostor vagy karikás és hüvelykujj vastag görbevégű kanászbot, mellyel dobni szokta a disznót. Furugla mindig volt nála a tarisznyában.
Hajviselet: A haja hátul úgy volt elvágva egyenesen, mint a zsúp a házon. Vastag volt a kalap alatt. Láttam olyant is, amelyiknek a haja, mint a lányé, fonyva volt és a homlokán gombra kötötte. Az így gombra kötött haj a kalap alól kint volt. A halántékán pedig jobbról is, balról is kis hajfonás lógott ki, mint a lányoknak. A nyakon a haj beretválva volt. Bajusza mindig ki volt pödörve, villásan felfelé. Horváth József szentbalázsi lakos szerint Kontra nevű kanász, aki a Kegyestanítórend pásztora volt 1935-ben és a dábói kondával járt makkra (urasági konda) olyan bajuszt hordott, melynek egy-egy szára legalább 70 centiméteres volt. Szeles időben hátul a tarkóján kötötte össze a bajuszát.
Körü János Felsőbü körül még makkoltatott 1850–1870 táján Somogyban. Pógárok disznaját makkoltatta, mert akkor még, ahogy Körü mesélte, a disznót főleg makkon hizlalták. Mikor a makk lepotyogott a közbirtokos erdőn, akkor Körű a fókát a makkra hajtotta. Addig a fóka este mindig hazament a disznólegelőről. Ezek voltak a nyári legelők. Ezek a vízhez közel, berkes helyen voltak.
A makkos erdőn volt a tanya, ahová éjjelre a disznót behajtották. A tanya be volt kerítve.Hasogatott tölgyfa cölömpök voltak leállítva és ezekre voltak a hasított tölgyfák szögezve faszöggel.(I. lap.) A cölömp belül volt, a deszka kívül. Méter magasan volt a tanya elkerítve, hogy a disznó ki ne ugorhasson. Az ilyen erdei tanya karikós (teljesen kerek) volt egy kapuval. A kapu fakerekes volt, mint a régi pajtaszürük kapui. Egy ilyen tanya 500–800 disznóra való volt. A kerítésen belül álltak a tölgyfák, hogy a disznók reszelődhessenek. A kanászgunyhó a kerítés mellett állt a kapu közelében. A gunyhó eleje a tanyakapura nézett. A gunyhó gömbölyű fából készült, úgy hogy az egy darabból való hosszú tetőgerendára faszeggel „szalufák” voltak erősítve és ezekre faszöggel erősített lécezés került. Erre a szerkezetre szóma került és ezt vastagon beterítették földdel. A gunyhó elején faragott tölgyfadeszkából ajtó volt. Az ajtó két oldalán a levert karókba sározott szómát fontak és amikor száradt, besározták. A füst az ajtón vagy a tetőlikon ment ki. A tanya olyan helyen kellett hogy legyen, ahol a víz közel volt. Erdei lap közelében, ahol a lapon víz volt. Forrás vagy patakocska. Nagy télben Körü mesélte, hogy baltával verték be a jeget, hogy a víz a jégre feljöjjön és így ihasson a disznó.
Takács Gyula ábrázolása (Takács Gyula: Somogyi pásztorvilág c. könyvéből)
Körű számadó kanász volt. Mindig tartott egy vagy két bojtárt. Ketten vagy hárman laktak egy ilyen gunyhóban. A gunyhót és a tanyát a falu erdejében a pógárok maguk állították fel. A tanya állandó volt. Csak a hibát javították rajta. Az ilyen munkákat az öreg bíró intézte el. A disznó és a kanászok kint voltak szeptembertől májusig a közbirtokos erdőn. Sokszor urasági erdőt is béreltek és ilyenkor egy erdőben két tanya is volt. Egy a pógárok, egy pedig az urasági fókának. Az ilyen urasági erdőn a makkoltatásért robotot fizettek.
A gunyhó háromszög alaprajzú volt. A fekhely az egyik felére terített szómán volt. A takaró a szűr volt. A főzéshez a vaslábat használták és arra tették a bográcsot vagy pedig csak tűz mellé tették a fazekat. (Cserépfazék.) A bujtárokat is a kanász kosztérozta. A kanász felesége, aki a falu pásztorházában lakott, hozott ki hetente ételt. Főleg könyeret. A krumplit, lisztet, kukoricalisztet, szalonnát a bíró által rendelt kocsi vitte ki. A vizet cserépkancsóban tartották. A gunyhóban csak a parázs volt a világító. Így mesélte ezeket Körü János.
Makk. A cseres, a cserfaerdő makkja nagyobb és öregebb. Ez a legjobb makkoltatásra. A tanyákat is jobban a cseresekben állították. Amíg csermakkot talál a disznó, addig tőmakkot nem eszik, de ha már igazán válogathatott, akkor a bükkmakkot ette elsősorban. Az erdei legelők alul fües legelőerdők voltak.
Szerződés makkra. A makkos erdőt valamikor az öreg bíró és az esküdtek nézték meg. Eztmakknézésnek nevezik. Ha jó volt, akkor bementek az urasági ispányhoz vagy az urasághoz, és a jegyzőnél megírták a szerződést.
Régen – Körü is így mesélte – a kanászoknak Somogyban kutyájuk nem volt, mert a disznók olyanok voltak, hogyha közéjük kutya keveredett, azt széttépték. Az egész fóka úgy röfögött, hogy majd megsiketült az ember. Ha rákezdtek, a kanász szavát se lehetett hallani. A gazdák kutyái a fóka esti hazaeresztésénél is vigyáztak a házaknál, és csak a kerítésen belül ugattak.
Mivel kutyát nem használtak, a kanásznak gyorslábú embernek kellett lenni. Körü János is ilyen volt. Ha malac visszaugrott, utána iramodott és fölrúgta, és akkor fölvette az ölibe és így vitte vissza a fókába. Akkor a faluban még nem voltak kese disznók, hanem csak kondor fehérszőrű és feketeszőrű mangalicák.
Makkra indítás. Szeptemberben az öreg bíró följegyezte, kinek mennyi disznaja indult a makkra. Ebből a kanász is kapott írást, de ez nem is volt szükség, mert a kanász mindenki disznaját ismerte, szőriről, mozgásáról, természetéről. Somogyban nem billogozták a disznót – Körü János így mesélte. A gazdák a tanyára csak akkor jártak ki kocsival, ha ölni vittek haza disznót. A disznót a tanyából (kerítésből) disznófogó kapoccsal fogták ki. Ez a kapocs három méter hosszi mogyorófa póznán volt. A kapocs egyik szárán kötél volt. Ezt a fogót rátették a disznó lábára, a kötelet meghúzták és így az állatot kihúzták a fókából. A kapocs a gunyhónál kéznél volt. A kifogást úgy szokták csinálni, hogy azt a disznót, amelyiket ki akartak venni, a tanyakapuhoz hajtották. Ott megfogták a lábát, és mire rétt volna, kirántották a kapun. Akkor már röföghetett a fóka odabenn. Azért kellett a tanyán fogni a disznót, mert kinn a makkon megfogni nem lehetett, mert ha rélt, a többi annak esett, aki bántotta az állatot. A disznó mindjárt harapja az embert. Oly erős a harapása, hogy átharapja a lábszárát. A harapás a göbedisznó tulajdonsága. A kany vágott az agyarával. Leginkább az ember tomporába vágott a nagy kany. Régen, Körü idejében nem a község, hanem a kanász tartott kanyt. Körü János 1885-ben, mikor én kisbujtárja voltam, két kanyt tartott. A községnek azért nem volt kanyja, mert minden nagypénteken a kanász herélt és így nem maradt a községben kany, mivel vesződni sem akartak vele. A herélés ideje nagypéntek, nagyszombat. Jádon 1885-ben két fóka volt. Egy a Felszegnek, másik pedig az Alszegnek. Akkor Kártyás Ferkó volt a Körü násza és az volt az alszegi kanász. A két fókának négy kanja volt. Egy kant négy évig használtak. Akkor azt megvették a cigányok. Amelyik kanász eladta, annak kötelessége volt kiherélni a kimustrált kant.
A kany heréléséhez négy ember kell. Ilyenkor négy cigány jött a pásztorház óljához. A kanyt kötéllel döntötték el. A kötél a hátsó lábára volt kötve. A hanyatt döntött kany nyakára egy rudat fektetnek. A rúdra ráülnek, de csak úgy, hogy meg ne fulladjon az állat. A két hátsó lábát pedig az első láb felé húzza két ember, hogy a monya jól kiálljon. A már kiherélt kany nem ugrik az embernek. Sós vízzel kenik be a kant. A cigányok az ilyen állatot hizlalásra vették. Két évig is hizlalják, mert az öreg kannak a lapickájától az oldaláig olyan pajzsa van, hogy verekedésnél a kany agyara is beletörik. Sokszor tapogattam ilyent, olyan, hogy a kés is alig fogja. Ez a védelme. Ez a pajzs csak két évi hizlalás után puhul fel. Ez alatt a két év alatt az erős, büdös kanszaga is elmegy, és akkora a három mázsás disznót a cigány eladja a hentesnek. Pógár ilyennel nem foglalkozott, csak cigányok.
Két idegen fóka kanját nem egyszer láttam, amikor verekedett. Először egymás fejét ütik. Akkor egymás segge felé fordulnak, egymás mellé állnak és az agyarukkal metélgetik egymást. A tomporukat úgy fölrepegetik, mintha késsel hasogatták volna. A kanász üti-veri őket, főleg az orrát, és akkor is csak nagynehezen állnak el egymástól.
A makkon hízott disznót kocsiborító alatt vitték haza a tanyáról az ölésre. Ezt a kanász leírta a fókából. Márciusig a javát, a kövérit levágták a pógárok.
Makkra szeptemberben csak öreg, két éves, harmadik évébe való göbéket, ártányokat hajtottak. Régen a községnek egyik kanásza otthon kellett hogy maradjon, mert ez a süldőket és a fiatal disznókat legeltette. Egyik kanász legelőn, a másik makkon volt. Hízónak akkortájt csak a második éveset tartották. Makkon szeptembertől áprilisig voltak. A kanász ilyenkor csak tiszta ruháért ment haza ókor-máskor, de ilyenkor is éccakára visszament.
Főzés. Vízbe főtt kukorica gombócot levesformán készítettek a kanászok. Szokásos volt a kukorica gánica zsírral leöntve. A zsírt a gunyhóban cserépedényben tartották. Készítettek kukoricapempőt.Ezt a tányérban (fatányér) laposra nyomkodták és vöröshagymás zsírral öntözték meg. Az asszony nagy cserépfazékban savanyú répát, savanyú káposztát hozott hazulról. Ezeket a fapadon tartották. Szalonna is általános volt.
A tanyán a göbe nem malacozott, mert ahogy Körü mesélte, a malacozás előtt a göbét hazahajtották. A begörgött disznó csak malacozásig volt a makkon. Kint a malacot a fóka meg is ette volna. Makkon a kany sem volt kinn a fókával. Ilyenkor ezek vagy a pásztor óljában voltak, vagy a másik 12kanásszal jártak ki. A kant nem is szabad fölhizlalni, mert a kövér állat födözésre nem alkalmas. A malacozni készülő göbét, amelyik már mindig helyet keres, a bujtár szokta hazahajtani.
Pásztorfogadás. Pásztorfogadásra dobulás szerint hívták össze a pógárokat a kocsmába. Ott a bíró fölkérdezte, kit akarnak pásztornak. A többség döntött a pásztorról. A bíró csinálta meg apásztorszerződést. Ezt aláírta a pásztor, a bíró és az esküdtek. Egy példányban csinálták és ez a bírónál maradt. A pásztorfogadások április 24-én, Szentgyörgy napján voltak mindig. Ekkor fogadták a csikóst, csordást, kanászt és a kovácsot, mert a községé volt a műhely. Volt úgy, hogy pásztorságra hat-nyolc pásztor is jelentkezett, de volt úgy is, hogy a pásztor csak visszamaradt.
Kovács János 1902-től 1914-ig volt Jádon kanász. 1902-ben a kanász járandósága az alábbi volt: egy öreg disznóról egy fölöntő búza, egy malac után fél fölöntő (malac = éves korig). Egy öreg után két liter borsó vagy lencse. Egy malac után 1 liter borsó vagy lencse. Az erdőn szedhetett száraz fát, száradékot évente annyit, amennyi szükséges volt. Ezt a pógárok vitték haza kocsival. A kanásznak természetbeni lakás is járt.
Pásztorház. Az Alszegen, a faluvégen zsúpos pásztorház állt. Abban négy lakás volt. Egy a csikósé, egy a csordásé és a két kanászé. A pásztorházat a község építette nagyon régen. Az egész ház tömés volt. A házhoz tartozott a kút melletti lapon, a patak mellett minden pásztornak egy-egy kert. A kertek kb. 200 kvadrátosak voltak. Természetben még járt a községtől minden pásztornak egy-egy holdkukoricaföld. Ezt a falu földjéből adták. A fókában minden kanász annyi disznót tartott, amennyit etetni tudott. A kanász könnyen tart, mert itt-ott leszakít egy tököt, a fókából kihívja a disznaját és leszeli neki. A mezőn a szerzett kukoricából is jóllakott a disznaja. A kanász disznaja úgy járt ki, szólításra a fókából, mint a kutya. Az én disznómnak „dufla” volt a neve. A pásztorházban minden pásztornak egy szobája és két pásztornak egy konyhája volt. Kamura nem volt, csak a pallás volt a négyfele rekesztve és ott tartották a pásztorok a gabonát, lisztet, húst. A konyhák füstös konyhák voltak. A szobákban rakott, zöld mázas kályhák álltak, melyeket a konyha felől fűtöttek. A pásztorháznak pincéje nem volt. A krumplit ki-ki elvermelte. Ami köllött a pásztorházhoz, azt mind a község csináltatta.
Kanászbujtár. A kisbujtárt a pásztor fogadta föl. Nálam pl. elment anyámhoz Körü János és megkérte, hogy adjon oda neki.
Bujtár járandóság. Egy évre kaptam a kanászszámadótól 12 forintot, Szentgyörgy napra, de ezt is anyámnak adta. Volt egy disznó tartás, amelyik a kanászszámadó disznajával evett a pásztorház óljában. Azonkívül a bujtárt a számadó élelmezte naponta háromszor. A fölöstökömöt a pásztor felesége kihajtás előtt a bujtár és a számadó tarisznyájába tette. Ez leginkább szalonna és kenyér volt. Kint a legelőn ettük meg, amikor már a disznó is enni kezdett. Az ebédet nyáron a számadó felesége hozta ki egy fazékban, amelyből két tányérba merte nekünk. Ebéd általában a következő volt: tészta, krumpli, vagy borsóleves. Ezután kifőzött tészta vagy pogácsa volt. A kifőzött tésztára mákot, túrót vagy krumplit tettek. Vacsora a fóka hazaeresztése után a pásztorház szobájában, asztalnál volt. A pásztor rendesebben élt mint a pógár. Mindig pontosan evett.
Pásztor-ajándék. Ünnepekkor, pünkösd, húsvét és karácsony napján, kihajtáskor a pásztor és a bojtár vitt magával egy-egy véka-ruhát és abba 13rakták a kalácsot, kőtt-tésztát és hímestojást, amit a gazdák feleségétől kaptak. A pásztorház előtt a kanász felesége abroszba öntötte át a tésztát és hazavitte. Ezt ettük sokáig, és amikor száraz lett, puporának öntötték meg. A kanászok csak nyáron jártak bocskorban, télen csizmában jártak.
A községi fókába az árendás éppúgy verhetett disznót, mint a telkesgazda, akinek legelőjoga volt. Kezdetben az árendás zsellérnek legelőbért nem kellett fizetni, de később, úgy 1910 táján legelőbértkellett fizetni, mivel legelőjoguk nem volt. A legelőbért a jószág, azaz disznó vagy marha száma után fizették a község pénztárában. Egy disznóért annyit kellett fizetni, mint egy marháért, mert a disznó egész évben kijár, a marha pedig csak fél évig jár legelőre.
Legelő és legeltetés. 1870 táján a jádi disznólegelő Körü kanászszámadó szerint a Cserháton volt. Ez erdei legelő volt. Inkább gyertyános, amelybe aratásig járt a fóka. Mikor a kepét behordták, akkor a fóka már mehetett a mezőre is legelni. A mező alatt a szántóföldeket kell érteni. A mező legeltetése aratás után, őszig tartott. Az én bojtárságom idején Jádon két fóka járt. Egy-egy fókában 600–600 disznó volt. Ma a községben egy fóka van talán 200 disznóval.
Az alszegi fókát mi a falu végéig kísértük. A felszegi kanász a templomig hajtotta a fókát úgy, hogy előtte ment. Amelyik előre akart futni, visszaverte. Csak a templomnál engedte el. Így is eleget futhatott a disznó a felső faluvégig. Kanászmondás: Annak a disznója a legbolondabb a faluban, akinek egy van, mert az is úgy szalad hazáig, mint akinek 10 van, márpedig az egy elől a moslékot senki sem eszi el.
Kovács János bojtár volt 1885 és 1889 között. Kanász volt 1902-től 1914-ig Somogyjádon.
Kanászszerszámok
1. Kanászbot. A legjobban vékony gyertyánfából csináltuk. A hüvelykujjnyi a jó. Úgy kell kivenni tüestől, hogy furkója is legyen. Tehát arasznyira a föld alatt vágtuk el. A bütyköket levágja róla és azonmód zölden használja a kanász. Ha a disznó nem jól viselkedik, ezzel lapétja oldalba. Például a torkos disznót, amelyik delelőről fölkel és a kukoricára, krumplira megy. A szökős disznót ott veri meg a kanász, ahol eléri. Pl. a kárban. Ha innen kiszalad, akkor a fókában kell megverni. A disznó tudja jól, mér kapja. Veréssel a kanász a disznót leszoktatja a torkosságról és a szökésről is. A kanász a bot végit a furkónál egyenesre vágja bicskával, nehogy a bot a disznó oldalába menjen, mert a kanász a botot dobja is. A kanász úgy dob, hogy a bot mindig lapjára essen a disznó oldalára. A bottal akkor dob, ha ostorral vagy bottal nem tudja megvágni a kárba levő állatot. A jó dobásnak csattanni kell a disznó oldalán, mert így jobban ijed az állat. A bot métertáj hosszi és girbe-görbének kell lenni, mert az igyenes bot gyakrabban megy bökőre dobás közben. Megközbotúni a disznót annyit tesz, hogy a szökős disznót a kanász és a bujtárja közbe veszi, hogy köztük fusson vissza a fókába és akkor egyik innen, a másik onnan dobja oldalba. Engem, mint bujtárt Körü János kanász tanított hat-hét lépésről a disznóra dobni. A botot alulról kell elhajítani. A kanászbotot a bal hóna alatt tartja a kanász, mert jobb kezében az ostor van, pl. kihajtáskor. A bot mindig nála van, ha a fókával jár.
2. Kanászbalta. Az igazi kanász a baltáját régebben jó falusi kovácsokkal csináltatta. Körü János, az én kanászszámadóm, a büi uradalmi gépészkováccsal csináltatta. Ezeknek a kanászbaltáknak a foka kissé szűkebb volt. A kanászbalta nyele gyertyánfa volt. Nyelét a kanász vagy a bognár csinálta. A nyél méter hosszi volt. A régi kanászok hordtak csak baltát. Amikor én bojtár voltam, akkor már Körü csak ókor vette fel a baltát. 1885 előtt, ahogy Körü mesélte, a kanász balta nélkül sohasem járt. Kihajtáskor a régi kanásznak a bal hóna alatt volt a kanászbot, jobb kezében az ostor, a kanászbalta pedig a tarisznya csatos szíjához volt csatolva. Az igazi kanásztarisznyán volt egy karika és azon a szíj. Ezt a tarisznyán baltatartó szíjnak nevezték. Mikor a fóka kiért a faluból, a kanász az ostort a nyakába kötötte és a baltát kezébe véve, botozott. Az igazi kanász még a baltával is dobta a disznót, de úgy, hogy az is mindig lapjával érte. Ha meg fába dobta, az mindig élivel állt bele. Verekedésnél lapjával ütött a kanász. Valamikor télen úgy mesélték, hogy farkas is járt, meg makkon voltak hónapokig és ehhez kellett a balta.
3. Kanászostor. A kanászostort vagy kutyabőrből vagy borjúbőrből fonták. Úgy készült, hogy amikor a kanász megfejtette a kutyát, akkor hamu, mész és vízből sűrű májtert csinált. Ezzel bekente a bőr húsos felét, összehajtogatta és egy napig állni hagyta. Akkor aztán késsel és éles fával lekotorta róla a szőrt. Ezután vízzel lemosta a hamus meszet. Egy rész timsó és három rész házi sót összekevert, azzal behintette vastagon és újra összehajtogatta. Így állt a bőr egy hétig. Azután újra lemosta, megszárította, összedörgölte és a szép fehér bőrt bicskával a fonáshoz kihasogatta szíjakká. Általában egy cm széles nyolc szálat vágtunk fonáshoz. A szíjat kétszer olyan hosszúra kellett metszeni, mint amilyen hosszúra szánta a kanász az ostort. Ezt kötélre fontuk. Ehhez jött a csapószíj, amelyik marhabőrből volt. Erre kötöttük a kenderből való sudárt. Az ostor nyele leginkább szilvafa volt. Azt a kanász kedvire csinálta. Cifrára faragta, mintha isztergályozták volna. Az ostort durrogtatásra és a malacra használta a kanász, mert a malacra nem használhat botot. Az ostor sokszor elvitte a gyenge malac farkát. Az ilyent neveztük kurtának. A jádi kanászok kürtöt nem használtak, csak ostort a jelzéshez.
Disznótartás
A pógár egyrészt saját hizlalásra, másrészt pedig szaporításra, eladásra tart disznót. 1885 táján szegényember (zsellér, napszámos) legföllebb két disznót tartott.Gazdag paraszt 5–10–15 disznót tartott. Három disznót hizlalt, a többit szaporította, eladta.
Fajta. 1885 táján, bujtár koromban Jádon csak mangalicát tartottak. Az angol disznó 1918 után kezdett szaporodni. A mangalica és az angol keverékét racinak nevezik. A cigánydisznó vagy másképp fekete disznó mindig kevés volt.
Értékesítés
A disznót a kaposi disznópiacon értékesítették a jádiak. A szegény ember lábon hajtotta be a kijárósat. Éjfél után kettő órakor indultak és hét-nyolc órára beértek, mert a disznó lassabban megy, mint az ember (18 km). A gazdagabb pógár kocsin vitte be, kocsiburító alatt. A másik részét Jádon adták el a disznókereskedőknek, akik jártak ide Kaposvárról, Jutáról, Csoknyáról és Hetesről. A községben is volt négy disznókereskedő. Ezek olyan emberek voltak, akik rösteltek dolgozni, mint zsöllérek és csak kereskedtek. A négy közül kettőnek, Kártyás Lajosnak és Kártyás Jancsinak (Szabó Lajos és Szabó János) árendás háza volt. Ezek kanászivadékok voltak, mert apjuk kanász volt. Ezek járták maguk is a Jád körüli falvakat és kedden, pénteken hajtották a disznót Kaposvárra. Amit nyertek rajta, azt megették, megitták, elkártyázták. Aratásra azért eljártak, hogy az évi kenyerük meglegyen. Kettő pedig, Pokol Ferkó és Pokol Jóska (Györék pokol Ferenc és Györák pokol József) saját házában lakott. Ezek mindig piac előtti napon vették a disznót. A gazda kötelessége volt kisegíteni hajtani a faluból a disznót, azután már a kereskedővel is elment a piacig."
....
Egyed Sándor somogyjádi gazda szerint az öreg Körü olyan kanász volt, akinek a száján a káromkodás sohasem állt be. Egyszer végre le akarta vezekelni a bűneit és elment Andocsra. Meg is gyónt a barátoknál. Ő mesélte, hogy öt forintra ítélte a barát, hogy adja azt Szt. Ferencnek. Oda is ment, akkor látja, hogy sok ott a pénz és hozzá lehet férni a perselyhez. Betette az öt forintot, s mert hogy a barát nem mondta, ő bizony tízet kivett. Így gyónt meg a jádi kanász Andocson a múlt század végén.
Kovács János 79 éves somogyjádi lakos szerint, aki Körü Jánosnak bojtárja volt, az öreg Körü János olyan betyáros ember volt, aki a disznókat is 23el szokta állítani az ólakból. Úgy csinálta, hogy levágtak egy csibét. Azt megpirította és ezzel a csibével elment az ólhoz. Betartotta az ólba a disznónak, s az máris szaladt utána. Így elvezette a falu végéig. Ott már várták, és így túladott rajtuk. Sokszor öt-hat disznó ment a sült csirke szaga után. Ebben a környékben akkor még Juhász András is betyárkodott. Az öreg Körü összedolgozott vele. Az osztopáni bíró egyszer elvette Juhász Andrástól a disznait. Ők maguk megszöktek és ezután fegyveresen elment a bíróhoz. A strázsákat összeszedték (a házaktól való őrök ezek) és elmentek a bíróhoz. Azt mondta neki: – Gyere te gazember! Most megfizetsz, mert azok a disznók nem a szegényeké voltak. A bíró az ágy alá bújt. Ott is lőtték agyon.
Körü Jánosnak egyszer baja volt a kaposi kanásszal is valami disznó ügy miatt. Izent neki, hogy legyen a jutai csárdában. Sámson Pista (Sámson István) jádi pógárral vitette magát oda Körü. Korábban érkezett. Az asztalt megrakatta borral. Mikor megjött a kaposi kanász, azt mondta: – Igyál, ha iszol, azt is megbánod. Jól ivott. Azt kérdezte Körü, hogy elég vót-e? Mikor azt válaszolta, hogy ölég, akkor baltájával elvágta a nyakát. Akkor aztán Sámson Pista hazahozta. Ez is valami disznó elszámolás miatt lehetett.
Forrás:
1. Takáts Gyula - Somogyi pásztorvilág. Kaposvár, 1986. Petőfi Irodalmi Múzeum. 8-15. p.
A somogyjádi Református templom.
Kis Ferenc háza (1954)
A brassói császári és királyi 2. gyalogezred (más néven "Sándor ezred") 1741-ben alakult meg Erdélyben. A világháború előtt az ezred kiegészítési területe Brassó és Háromszék vármegyékből állt. Az ezredtörzs és a 2., 3. és 4. zászlóalj Brassóban az 1. zászlóalj pedig Nagyszebenben állomásozott. Az ezred azon kevés alakulatok közé tartozott, melynek a négy zászlóalja egy köteléket alkotva indult a háborúba az 1914. július 30-i mozgósítási parancs után. 
A szabadkai Császári és Királyi 86. gyalogezredet 1883. január 1-vel alapították. 1914-ben az ezredtörzs és az 1. és 4. zászlóalj Szabadkán, a 2. zászlóalj Budapesten és a 3. zászlóalj Visegrádon (Bosznia) állomásozott. Az ezred kiegészítési területe Bács-Bodrog vármegye teljes területe. Az ezred 1., 2. és 4. zászlóalját július 31-én vasúti szállítással került a szerb harctérre, ahol a háborút az osztrák-magyar 2. hadsereg kötelékében kezdett harcolni, a 3. zászlóalj pedig az osztrák-magyar 6. hadsereg keretében a Boszniából Szerbia ellen indított támadásban kezdte meg a háborút.
Alsó hegy az 1950-es években
Iványi Mariann, Fábos Jolán, Varjú Margit, Iványi Jutka, Nagy Zsófia és Györék Ella
Iványi Mariann, Borbás Irén, Fábos Jolán és ?
Nagy Sándorné (Györék Ella), Fábos Jolán, Iványi Jutka és Biró Lászlóné (Varjú Margit)
Bor Pál jegyző gyermekei: Bor László és Bor Zsuzsanna
Forrás: Fábos Jolán
Papszt Ilona, ? és Fábos Jolán
Hátsó sor: Fábos Ferenc, Pál Lajos, Biró Károly, Berta Árpád és Kovács Szabó József
Előadás után az irodalmi színpad tagjai között. (Keszthelyi György felvétele)
Illyés Gyula a somogyjádi művelődési ház előtt (A Képes Újság felvétele)
